Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1. szám - Kassai György: Tanulmány
Kassai György • Tanulmány 23 tatni, hogy franciául sosem tanult meg, hogy „a született franciák, ha anyanyelvükön kényszerülök eszmét cserélni velük, rám is a számolni tudó lovaknak kijáró elismeréssel tekintenek”, hogy „írtam franciául, interpunkció nélkül és szürrealista verseket, ami a nyelvtan terére is kiterjeszti a poetica licenciát, de erre riadva pontosan az az érzésem, ami a holdkórosoké lehet, ha a háztetőn ébred rá, mire vállalkozott”, a tárgyilagosságnak ezt a Jules Renard közvetítette követelményét több ízben kifejti. Elsősorban a Kacsalábon forgó vár ismert és egy időben annyit kárhoztatott befejező szakaszában: ... hallgatag csak félreállok, hogy midőn már minden letűnt sorban, még higgadtabban, még tárgyilagosabban tanúságot tegyek, mint folyt életünk e történet előtti korban. Egy másik helyen így jellemzi saját magát: „Dermesztő közöny úgynevezett énem iránt, de olyan fokú, hogy ha tűvel szúrnak meg, bőröm arra se válaszol. Feszült éberség, de szinte személytelen. Annyira tudaton kívüli, hogy már nem is emberi, nem is engem illető”. (Beatrice apródjai, 28. o.) Ezt a tárgyilagosságot, személytelenséget, a valósághoz való feltétlen ragaszkodást tanulta el nemcsak a francia klasszicizmustól, hanem, mint írja, paradox módon, a francia szürrealizmustól is: „Az Aragon-Eluard-i stílus gyakorlata szerint semmi sem reccsenti elő úgy a valóságot a szenteskedés felülete alól, mint a helyénvaló szentségtörés. Semmi sem időszerűsít úgy egy klasszikus történelmi tablót, mintha Picasso újrafesti, bár csak néhány ecsetvonással. (Beatrice apródjai, 526. o.) A továbbiákban arra keresünk feleletet, hogy hogyan, milyen kifejezési eszközökkel kísérelte meg Illyés ezt a „franciás” eszményt megvalósítani. A cselekvő személy elhomályosításának, háttérbe szorításának legkézenfekvőbb nyelvtani eszköze a szenvedő szerkezet, amely a franciában mindennapos, de amelyet a magyar nyelv az idők során úgyszólván teljesen kiküszöbölt: -tatik/-tetik nem használtatik. De Illyésnél éppen a „használtatik” forma jelenik meg, mégpedig tudatosan ábrázoló funkcióban: Lépcső és emelet dong életerős Zajjal: használtatik! (Négy ifjú lánnyal...)
