Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2-3. szám - Földes Györgyi: Istenek, óriások meg a világ - a lét szimbólumai a Theosophicus énekek, az Isten kezében, az Isten fogai közt és az Isten gyertyája című versekben
Földes Györgyi • Istenek, óriások meg a világ 71 ez leginkább egyfajta pokolbamenetelhez hasonlít, noha nyilván az önmagunk lényegéig való leereszkedés (a belső szemlélet) aspektusa is felfedezhető benne.13 Rába György, aki szintén említést tesz arról, hogy a verset alkotó két egység két vallási rendet, két theodicaeát jelenít meg, formai tekintetben inkább azt hangsúlyozza, hogy a bevezető rész verstani sorképzése a görög tragédiáéval rokonítható.14 Bár mindkét elemzés felvetéseit teljesen elfogadhatónak vélem, ezeket a megfigyeléseket még kiegészíteném azzal is, hogy az „alatt”-as szerkezetek ingaszerűen ide-oda mozgó lefelé lépkedése mintegy nyelvileg is leképezi a schopenhaueri akarat komor monotonitását szimbolizáló ketyegést (az egyébként szintén csak ötször szerepeltetett „tiktak” hangutánzó szó ezt ismétli meg később más formában). Két másik szöveg formai szempontból a próza és a vers határterületén mozog (az egyik, az Isten fogai közt prózavers, a másik, az Isten kezében úgynevezett makáma, rímes próza), noha egyébként ezek unikumnak számítanak Babits költészetében. Kérdés tehát, hogy nem hasonló indíttatású, bár teljesen más természetű megoldásokról van-e ezekben szó, mint a fenti esetben: hogy esetleg az isteni fogsor, illetve az isteni marok általi lassú és egyhangú morzsoltatás megérzékítése lenne ez az expresszió területén érzékelhető relatív visszavontság, szürkeség, még akkor is, ha az Isten kezében című szövegben azért bőven találunk belső rímekkel, alliterációkkal is összecsengetett mondatokat, mondatfoszlányokat is. Ez utóbbi darab amúgy is sajátos kísérlet Babits részéről, s nemcsak a magyar irodalmi hagyományban ritka műfaj okán (előtte Arany János, nem sokkal utána Tóth Árpád és Juhász Gyula próbálkozott még ezzel), hanem mert a szöveg minden valószínűség szerint William James pszichológiájának a nyelvbe való átültetése. Bár persze Babits gyakorlatában nem ez az egyedüli műforma a james-i pszichológia kipróbálására (mint Rába György megjegyezte, az Anyám nevére és a Sírvers is James eredményeit kamatoztatja),15 úgy tűnik, a költő a saját használatára átszabott makámával a tudatfolyam-elméletet próbálja beépíteni a költészetébe: márpedig, ha pedig ezt elfogadjuk, világossá válik az is, hogy a kozmoszleírás ismét csak a lélekbe való alászállással együtt történik meg. A makáma - amely az arab középkori kultúrában egy szellemes kalandokban bővelkedő, rímes prózában megalkotott, képekben és nyelvi leleményekben gazdag, élőszóban elbeszélt történet volt - eredetileg oly módon meséli el hősének hányattatásait, hogy az egyes szám első személyben beszélő narrátor itt-ott, különféle helyzetekben találkozik vele, és mintegy tanúként nyilatkozik az eseményekről. Babits szövegében az értelmezés első szintjét tekintve szintén csak két szereplő van: a narrátor, aki sajátos vallásbölcseleti eszmefuttatásokat tesz, illetve célzásokat tesz gyermekkori templomi élményeire, illetve hőse, a „középkormélyi theológ”, akit Isten a tenyerére vesz, hogy egy darabig
