Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2-3. szám - Földes Györgyi: Istenek, óriások meg a világ - a lét szimbólumai a Theosophicus énekek, az Isten kezében, az Isten fogai közt és az Isten gyertyája című versekben
72 ÜJ DUNATÁJ • 2008. SZEPTEMBER szabadon futkározzon rajta, majd szorítani kezdi, „előbb szemét elborítá - aztán lelkét kiszorítá - aztán húsát szétporlítá - aztán-aztán mindmáig - őrli-őrli csontjait...”. A „bájos Doktor” rettenetes, noha kissé groteszkül előadott sorsa azonban - mint ez a szövegben explicit módon, összevetésekkel, hasonlatokkal, illetve a narráció nyelvtani személyváltásaival is kifejeződik - éppen olyan, mint bármely más emberé, többek között az elbeszélőé is. Ráadásul vallásfilozófiai meggyőződése („Elhiszem, mert esztelen”, Credo quia absurdum) is azonosítódik a narrátoréval, méghozzá nem csak annak felnőttkori véleményével, hanem gyermekkori ijedt, látomásszerű sejtéseivel is. (Itt jegyeznénk meg, hogy bár esetleg felvetődhet a doktor Tertullianusszal való azonosíthatóságának lehetősége, ez a leírás alapján - őspoéta-doktor, bűbájosság, nagy palást, tanári süveg - korántsem biztos). Minthogy a három szál egybefonódott, a szereplők pedig egybecsúsztak, s a bonyolult struktúrájú szöveg ekként akár a narrátor víziókkal és képzelgésekkel teli gondolatfutamának is tűnhet az emberiség létének alapkérdéseiről, Babitsnak a james-i tudatfolyam-elméleten alapuló összefüggő képszalag-koncepciója is megfeleltethetővé válik a szöveg poétikai jellemzőivel, aprólékos részletezéseivel, majd hirtelen neki-nekiiramodásaival, visszakanyarodásaival, variált ismétléseivel, gondolatritmusaival, hirtelen nyelvi asszociációk irányította bölcselkedéseivel, alliterációival. James teóriája szerint ugyanis a mentális élet lényegét egyfajta tudatfolyamként tapasztaljuk meg, amelyben a következő pillanatok mindegyike visszanyúlik az előzőhöz, és elismeri azt, s amely a madár szárnyalásokból és lebegésekből összetevődő repüléséhez hasonló ún. viszonyrojtokból áll - hol elidőzünk egy gondolatnál, azt fejtegetjük magunkban, hol pedig hirtelen asszociációkkal, felvillanó emlékképekkel váltunk -, s ha ugyanaz a gondolat visszatér, mindig egy kicsit másképp, más formában dolgozzuk fel. Mindezek után összegzésképpen talán annyit elmondhatunk, hogy Babits óriásisten-verseiben a világ lényegét - s ezen egyszerre kell értenünk a minket körülvevő világ rejtett szerkezetét, benső világunk működési mechanizmusát és az élet, a lét lényegiségét- mint egyfajta vertikális vagy horizontális világtengely, az óriás alakja jeleníti meg. Sőt, nemcsak hogy megjeleníti, hanem mint szimbólum, mint „elsődleges lelki tény”, mint szó szerintivé, fizikaivá tett kép össze is tartja, ha másképp nem, akkor legalább interpretációja során mindenképp. Jegyzetek 1 Rónay György: Babits hite, in: Babits száz esztendeje, szerk. Pók Lajos, Bp., Gondolat, 1983,412. 2 Kosztolányi Dezső: Négyesy László, in: uő: Egy ég alatt, Bp., Szépirodalmi, 1977,38-39., illetve: Juhász Gyula: Négyesyórák, uő: Összes művei. Prózai írások 1918-1922, szerk. Péter László, Bp., Akadémiai, 1969,45. Vö. Tarjányi Eszter: A szellem örvényében. A magyarországi mesmerizmus, szellemidézés, teozófia története és művészeti kapcsolatai, Bp., Universitas, 2002,99-100.