Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2-3. szám - Földes Györgyi: Istenek, óriások meg a világ - a lét szimbólumai a Theosophicus énekek, az Isten kezében, az Isten fogai közt és az Isten gyertyája című versekben
68 Űj ÜUNATÁJ • 2008. SZEPTEMBER Istennek végül a körmére ég, aki végül majd a semmibe, a zúgó éj vizébe dobja. E kegyetlen Isten ez esetben csak az elképzelhető arányok miatt tűnik óriásnak, s csak a keresztény hit antropomorfizmusából lehet keze („bölcs, szent, konok” keze): a metafora spirituálisabb lévén a testiesítés, a szószerintiesítés nem történik meg olyan fokon, s főleg explicit módon nem, mint az eddigiekben. Azonban még erre a szövegre is igaz, a többivel pedig végképp egyértelműen kimondható, hogy fontos bennük a fizikai értelemben vett testiesség. Egyrészt nagyjából antropomorf testről van szó, vagy legalábbis az embernél is ebben a formában meglévő testrészekről: e fizikai értelemben - persze csak ebben - az óriás-isten mégiscsak az ember amplifikációja. (Ez még annak tudatában is elgondolkodtató, hogy ezek az Istenek szinekdochikusan ábrázoltatnak, szóban forgó testrészük - mintegy a semmiben lebegve és a kozmosz megalapozásaként - helyettesíti magát az óriásalakot: így kifejezetten az e testrész hordozta szimbolika válik a lét szimbólumává.) Persze azért a felnagyítás azzal is jár, hogy a mérhetőből átlépünk a mérhetetlenbe, a végesből a végtelenbe, vagyis a mennyiségi ugrásból alapvetően minőségi - méghozzá a lényeget megváltoztató minőségi - ugrás lesz. Idézzük a legjellemzőbb példát, az Isten kezébent: „Néztél már kacsót nagyítón? ujja vastag, ránca mély, pórusokkal árkos. - Képzeld most, hogy pórusa tágul, ránca szétmegy, kék ere mállik - szertehíznak ujjai; s nagy nagyítód távolítva már a kéz egy sárga táj”; majd a várost látjuk, a tengert, hajót, vonatot, Amerikát, aztán pedig: „messze málló jósvonások nagy memento »M«-je vásog - minden alatt e nagy »M« láttalan és sejttelen - mérő szemeink elől a méretlenbe szétfolyó - mert egy teljes végtelenség minden isten-sejt-elem” stb. stb. Míg tehát az Isten gyertyájának viszonylag „delikát” a testiessége (nagyjából megfeleltethető azzal, ami az Októberi ájtatosságban is megjelenik: „de legcsodásabb látomásunk / te vagy, Urunk, égi másunk”, illetve: „a tested lélek, hanem a lelked érc”), az Isten kezében és az Isten fogai közt egy ritkán előforduló költői fogással fizikaivá teszi a szimbólumot. Ez utóbbi két szöveg explicit módon kimondja a metafora szó szerinti értelmezésének szükségességét: „»Az Úr kezében élünk«...ez egy óriási Kéz” - szó szerint - testi kéz”, illetve: „És néha úgy tűnik föl, ezek igazi fogak” (Babits kiemelései). Az Isten kezében e tekintetben részben a Biblia azon gondolatára épít, hogy az Úr a saját alakját adta volna az ősanyagnak, részben pedig az írás szó szerint értelmezendőségére. Ez nem a skolasztikus besorolás meghatározta szó szerinti értelmezés, amely egyszerűen csak a történetre figyel, s amely mellett Aquinói Szent Tamás megkülönböztetett még allegorikus, morális és anagogikus (misztikus) jelentést is. (Árulkodó, hogy a szövegben maga Babits is elhatárolódik a skolasztikusoktól, bár az általa oly nagyrabecsült Dante úgyszintén e négyféle értelmezést tartotta szem
