Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2-3. szám - Szalai Zoltán: Koncentrált komolysága emberi testet kölcsönzött a filozófia démoni alakjának - Szilasi Vilmos és Martin Heidegger kapcsolatának margójára
Szál Ai Zoltán • „Koncentrált komolysága...’ 47 róla, - és ezt megpróbáltam sikertelenül ugyan, de Heideggerrel is megértetni - hogy Martin ügyének semmi köze sincs Vili freiburgi jelenlétéhez. Ez ügyben azonban nem lehet semmit tenni. Nem mondhatom, hogy beletörődtem a dologba, de Martin barátságának elvesztését 1930 óta volt időm megemészteni és így ma már nem olyan fájdalmas, mint akkor. [...] Remélem, hamarosan ír Vilinek, mert addig úgysem nyugszik meg. Csak végre elszakadna Martintól. De ez hiú ábránd. Aki egyszer közel került hozzá, annak húsába karmokat eresztett.”37 Érthető, hogy Szilasi Vilmos felesége, Szilasi Lili elkeseredésében tollat ragad és papírra veti gondolatait férje és Martin Heidegger viszonyával kapcsolatban. Meg kell azonban értenünk Martin Heideggert is, aki Szilasinak a fakultás bizonyos köreiben megszerzett népszerűségét nem nézte jó szemmel. Szilasi Vilmos tudományos munkássága soha nem érte el a nagy elődök, Husserl és Heidegger színvonalát, így sokan nem szívesen látták őt az európai filozófia akkori trónusán. Másrészt visszásságokat keltett a teljes kar brissagóiakra (Szilasi svájci lakhelye nyomán) és heideggeriekre történt szétesése.38 A kar több tanára és vezető személyisége ugyanis 1945 utáni kellemes heteket töltött Szilasi brissagói rezidenciáján, ahol részt vettek az általa és a szociálisan oly érzékeny Szilasi Lili által szervezett szellemi pezsgésben. Érthető tehát, hogy sokan a végsőkig kiálltak Szilasi mellett olyan ügyekben, amelyek személyes érdekét vagy pozícióját sértették. Szilasi mindvégig ragaszkodott hozzá, hogy amennyiben Heidegger nem térhet vissza, tekintessék ő a tanszék vezetőjének, úgy, ahogyan azt 1947-es felkérése kapcsán megfogalmazta. Ezt azonban - többek között - Martin Heidegger utasította el hevesen, mondván, a Rickert, Husserl, Heidegger sor nem folytatódhat Szilasi Vilmos nevével. Martin Heidegger valószínűleg nem volt tisztában helyzetével, azzal, hogy a kialakult politikai helyzet miatt soha nem térhet vissza egykori katedrájára. Érthető tehát, hogy a több évtizedes állóháború miért folytatódott évekkel később - ugyanolyan csendben és visszafogottan, ahogyan a „nagyok” csinálták - még a tanítványok között is. Látszólagos békét hozott a szenátus 1951. december 10-én elfogadott határozata, amely ugyan Martin Heideggerre való tekintettel nem nevezte ki Szilasi Vilmost rendes tanárnak, de biztosította pozícióját és kijelentette, hogy Szilasit a kar vezetése a rendes tanárok szűk elitjéhez tartozónak tekinti.39 Megfogalmazták benne, hogy egy esetleges pályázati kiíráskor Szilasi Vilmos neve kerülne a bírálati lista első helyére. A belső csatározások e határozat ellenére folytatódtak és a filozófus személyét több rosszindulatú pletyka is körüllengte. Nincs is doktori fokozata, szóltak egyesek40, soha nem is volt professzor, terjesztették mások. Ezek a kérdések azért voltak fontosak, mivel Szilasi Vilmosnak 1947-es kinevezésekor bizonyítania kellett, hogy valahol már
