Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2-3. szám - Kelevéz Ágnes: Miért szimbólumok? - egy címadás értelmezési lehetőségei
34 Űj ÜUNATÁJ • 2008. SZEPTEMBER homályosság a „khaosz útvesztőjébe viszi a közönséget”.28 Vagyis érvelésében az új francia költészetnek, a szimbolisták művészetének szinonimájává válik a homályosság, az érthetetlenség, és mindez komoly veszélyt is jelent. A válaszok másik fontos vádja a beteges életszemlélet eluralkodása. Kálnoki Bedő Béla fogalmazza meg legjellemzőbben a fenyegetőnek tartott jelenséget: „bontsunk zászlót bátran és küzdjünk, ki-ki a saját módjára, azzal a betegséggel, amely rákfekély gyanánt ette magát a magyar irodalom eddig egészséges testébe”.29 A zászló és a betegség motívuma a Sárga lobogó című versben ellenkező tartalommal fog visszatérni. E körkérdéssel párhuzamosan, 1910 elején jelenik meg Horváth János Ady s a legújabb magyar líra című könyve, mely Ady költészetének úgy adja konzervatív bírálatát, hogy egyben első, színvonalas, bár sok tekintetben súlyosan elítélő elemzését nyújtja. Valóban igyekszik, ahogy megfogalmazza, a „jelenkori irodalmi forrongásokkal szemben egy megfigyelő tanulmány álláspontjára helyezkedni”.30 Bár élesen Ady szemére veti „gőgös nemzetköziségét”, „satnya érzékiségét” és „érthetetlenségét”, sőt „valóságos kórházi költészet”-nek31 nevezi verseit, de szimbólumhasználatát érzékenyen és alaposan vizsgálja, összehasonlítva a metafora, az allegória és a szimbólum jellemzőit, felemlegetve Baudelaire és Verlaine hatását.32 Szerinte Adynak jóformán „egész költészete a képes beszéd egy különös neme, mely nemcsak egyes sorokban, itt-amott bukkan elő, hanem a legtöbbször egész költeményei nem egyebek egy-egy olyan képnél. S ez a képes beszéd nem aífajta, mint amelyet eddigi költészetünk általában használt.” Gondolatmenetének alapja, hogy kifejti a jelölő és jelölt újfajta viszonyát: „Minden képes beszéd két tényező viszonyán alapszik: egyik a kifejezendő (gondolat, érzés, állapot, szemlélet stb.), másik a kifejező (s ez a kép).”33 E két tényező egymáshoz való viszonyának alapján tesz különbséget a metafora, az allegória és a szimbólum között. „A metaforában a kép csak eszköz, csak a kifejezendő tartalom kedvéért van”, ezzel szemben a kép a szimbólum esetében „önálló, konkrét létezést nyer: a szó szoros értelmében megelevenül”. Az allegóriában is „a kép minden egyes mozzanatának a jelentés egy-egy határozott mozzanata felelne meg”, ezzel szemben a szimbólum esetében „nincs pontról pontra haladó megfelelés kép és jelentés közt”. Fenntartásai ellenére pozitívan zárja elemzését az újfajta, Ady által használt képes beszédet illetően: „Bizonyos tehát, hogy a symbolum, melyben a nagy önállóságra jutott kép egész határozottan részleteztetik, többet mond, mint amennyit az egyenes beszéd volna képes tudtunkra adni.” Fel kell figyelnünk arra, hogy Babits 1911-ben publikált Vörösmarty esszéjében megfogalmazott szimbólum fogalom sokban közös Horvát Jánoséval. „Metafora és symbolum közt tehát egy szóval a költői vízió természetében van különbség. A metaforát alkotó költő főgondja a gondolati elem: azt
