Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2-3. szám - Angyalosi Gergely: Szárnyaska szamár az őszi kertben (József Attila Babits-képéről)
18 Űj DUNATÁJ • 2008. SZEPTEMBER Angyalosi Gergely SZÁRNYASKA SZAMÁR AZ ŐSZI KERTBEN (József Attila Babits-képéről) Tudjuk, József Attila megbánta és lényegében visszavonta mind Az istenek halnak, az ember él című kötetről írott kritikáját, mind pedig az Egy költőre című zseniálisan gonosz gúnyversét. „Amióta tudom, milyen - esztétikától idegen és magam elől is elrejtőző - impulzusok kényszerítettek, hogy Önt bizony durván megtámadjam, lelkiismeretem egyre ösztökél, hogy ezt a csorbát kiköszörüljem.”1 Nem hiszem, hogy kételkednünk kellene a mondat őszinteségében, ha nem értjük is pontosan, miféle „impulzusokra” céloz József Attila. (Nyilván nem a konkrét, a Nyugattal szemben érzett sértődöttségéről van szó.) Engem viszont régóta izgat az a kérdés, hogy a Babitséletmű mely vonásaiból alakulhatott ki az a torzkép, amelyet az Egy költőre tár elénk? Egy gúnyrajz ugyanis csak akkor lehet ilyen sikeres, ha jócskán tartalmaz érvényes vonásokat. Babits első verseskötetében leüt egyfajta „alaphangot”, amely körülbelül 1917-ig meghatározza líráját. A megismerésnek és a világ teremtő kifejezésének sajátos módjaként felfogott költészetről van szó; mindez a tanulmányíró-esszéista Babits tollán is kifejeződik. Számos jelentékeny esszéje közül költői világképe szempontjából a Játékfilozófia a legjellemzőbb (1912). A világ lényege a változás - állítja ebben. A dolgok a végtelen bonyolultság felé fejlődnek; a differenciálódás két módja: a kombináció és a tükrözés, vagy megkettőzés. „A világ elsősorban létezni akar, ami, láttuk, annyit jelent, mint differenciálódni, önmagát akarja és mentül többször akarja önmagát. A világ egy része minden tudatban megduplázódik, a világ ezer kis tükröt csinál magának és, hogy a tarkaság még teljesebb legyen, ezer részleges és torzító tükröt. De nincs kizárva, hogy nagyobb tükröket is csinált, s talán a legnagyobb tükröt is: Istent.”2 E gondolatok rávilágítanak Babits költészetének páratlan vonására, vagyis arra a tudatosságára, amellyel egy ismeretelméleti álláspontot költői gyakorlattá volt képes változtatni. Ugyanakkor lehetetlen nem látnunk, hogy az önmagát akaró és tükröző világ az önmagát akaró és tükröző - ahogy a későbbi poétikák mondják - autotelikus költészet megfelelője. Nem véletlenül ötlik szemünkbe a hasonlóság Bergson „életlendület”-elméletével. A francia filozófusnak Dienes Valéria után valószínűleg Babits volt az első magyarországi ismertetője, mégpedig már 1910-ben. Bergson-olvasmányai 1908-ra, tehát az első verseskönyv megjelenése előtti időre datálhatok. A Játékfilozófia végére illesztett
