Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)

2008 / 2-3. szám - Sipos Lajos: "A sziget nem elég magas..."

12

ŰJ ÜUNATÁJ • 2008. SZEPTEMBER

érezte magát, hogy a feleségét megkérte, „maradjon mellette”, nehogy „az idegroham sokkal súlyosabb” legyen. Az „Osvát-délutánt” követő ünnepi banketten mindezek ellenére Babits adta át az ünnepeknek Beck Ö. Fülöp Osvát-plakettjét. És a következőket mondta: „Kedves Barátunk! engedd meg, hogy a Nyugat nevében a mai szép napon átnyújtsuk Neked emlék gyanánt művészünk új érmét, amelyről a Te nemes és okos fejed néz ránk [...] Fogadd szívesen s gondolj szeretettel és megbocsátással reánk is, régi s annyiszor hálátlan munkatársaidra.”

Móricz Zsigmond köszöntésében való részvétele kedves és természetes kötelezettség volt Babits számára.

Móriczcal 1910-ben ismerkedett meg személyesen a Royal Szálloda hangversenytermében a Nyugat irodalmi estjén. Ettől kezdve folyamatos és egyre intenzívebb lett a kapcsolatuk. Megküldték egymásnak megjelenő könyveiket, sok időt töltöttek egymás társaságában, 1916-tól együtt szerepeltek majd minden szervezetben, testületben, csoportban. Babits éppen ezért örömmel vállalta 1924. január elején, hogy személyesen részt vesz Móricz köszöntésében a február 16-i ünnepi Nyugat-számban. Az első pillanatban azonban nem tudta eldönteni, emlékező írással, tanulmánnyal vagy az írónak dedikált új művel lesz-e jelen a köszöntésben. A Babits-hagyatékban található kéziratok alapján valószínűsíthető, hamarosan döntött: verset ír az ünnepre.

A költemény nem „fejben készült”, és nem csak a végleges változatában került papírra, mint a Húsvét előtt, nem egyetlen lélegzetre született, mint a Balázsolás. A fellelhető kéziratok szerint a költő hosszan birkózott a témával.

Az 1924 végén közreadott Ignotus-emlékszámban is jelen volt Babits. Ő írta a nyitó tanulmányt.

Babitsnak - a folyóirat egységének demonstrációján túl - személyes oka is volt arra, hogy a köszöntők közt megjelenjék. Háromszorosan is. Az alapító-szerkesztő 1908-tól számítva minden módon támogatta őt. Mozgósította kapcsolatait, hogy Fogarasról Újpestre, Újpestről a fővárosba segítse Babitsot. Jelentős része kellett legyen abban, hogy a költő 1910-től külön honoráriumot kapott a folyóirattól, s minden írását „a lehető legnagyobb skála szerint” fizették. Sokra becsülte Babits Ignotust mint költőt is. 1917. december 16-án a Nyugatban hosszú tanulmányban méltatta válogatott verseit, „a magyar poézis maradandó dokumentumá’-ként értékelte a gyűjteményt, Ignotus személyéhez kapcsolta a magyar költészet „fejlődés”-ét a Heine-utánzatoktól Arany János „iskolájá”-n át a modern költészetig; „a vele egykorú verselők között a legegyénibb nyelvművész”-t köszöntötte benne. Ugyanakkor meg is kellett engesztelnie Ignotust. A Nyugat főszerkesztője ugyanis a folyóirat 1924. január 18-i számában megjelent Vallomás című cikkében, Babits nevének említése nélkül