Új Dunatáj, 2008 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2-3. szám - Sipos Lajos: "A sziget nem elég magas..."
Sipos Lajos • „A sziget nem elég magas. . 13 ugyan, de utalt a Tímár Virgil fiám, Vitányi Vilmos alakteremtésére, a művészettől idegen valóságfelhasználásra. Babitsnak így „hivatalosan” is tudomására jutott Ignotus sértettségérzése. Lehet, hogy ez utóbbinak is szerepe volt abban, hogy az ünnepi szám első írásában, a maga betegségére hivatkozó nyitó és záró rész között külön magasztalta a „feledhetetlen” ritmusokat író költőt, meleg szavakkal méltatta a novellistát, a kritikust és a publicistát, külön kitérve Ignotus harcára a „perzekutoresztétika” ellen. A Nyugat és Babits történetében különös fejezetet jelent a Petőfi-év. Petőfi, akit a költő Az európai irodalom történetében „a világszabadság és az emberiség költőjeként” emleget majd, a centenárium évében egyrészt a legendák költője, aki a segesvári csatamezőn sebesülten, nyakravaló nélkül, a halála előtti pillanatban az égre tekint, onnan várva a személyes elégtételt, amint Madarász Viktor festménye mutatta, vagy kősziklával feltámasztott, leplen fekvő halott, mellette a költészet bánatos istennője összetört lantjával, ahogyan Lotz Károly láttatta (a Pesti Napló kiadásában megjelent Petőfi album szerint). A korszak Magyarországa számára ugyanakkor Petőfi születésének százéves évfordulója a világ felé nyitás alkalma volt. Az európai nagyvárosokban mindenhová hivatalos szónokokat küldtek, akik sokszor nevetségessé váltak az emigráns magyarok tüntetése, közbekiáltásai miatt, mint a Sorbonneon tartott ünnepségen Pékár Gyula, korábban államtitkár, tárca nélküli miniszter, 1920-tól a Petőfi Társaság elnöke, a Kisfaludy Társaság tagja, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (amint ez olvasható Illyés Gyula Hunok Párizsban című munkájában). Pedig az ország életében szellemi megbékélésnek, a nemzeti egység erősítésnek szánták az ünnepet. A kormány a parlament elé terjesztette törvényjavaslatát „Petőfi Sándor emlékének törvénybe iktatásáról”, megünnepelte a költőt a Magyar Történelmi Társaság, az Országház kupolacsarnokában „országos hódolás” volt „Horthy Miklós kormányzó és valamennyi, az országban élő királyi herceg és hercegnő jelenlétében”, megünnepelték őt a budapesti városházán, az aggteleki barlangban, minden városban és minden községben. Babits 1923. január 7-én a Lipótvárosi Kaszinóban, január 17-én az Űjpesti Színházban mondott beszédet. Szavait mindkét helyen a Petőfi koszorúi című verssel zárta. A vers, mely a Nyugat 1923. január 1-jei, ünnepi Petőfi-számának nyitó darabja is volt, akárcsak az Adyról, Móriczról, Osvátról, Ignotusról leírt szavak, a magyar irodalom „vezére’-nek mutatják Babitsot. A költő nem kívánta ezt a szerepet. A Nyugat szerkesztésében végzett munkája miatt azonban személye egyre inkább a középpontba került. Reményik Sándor 1918. szeptember 19-i levelében őt jelölte meg, mint akihez „irodalmi dolgokban a legtelje-
