Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 1. szám - Patonai Ágnes: Nascuntur poetae, fiunt oratores
90 Új Dunatáj • 2007. március a felső falun, amit az saját magának is kárt okozva, a gát átszakításával „hálált meg”. Ezek az epizódok a beszéd felékesítésére79 szolgálnak, példát is adva. A dicsőítés két része, a physis és a thesis az egyik, illetve a másik faluhoz köthető: a physis a felső faluhoz, a thesis az alsóhoz tartozik. Mivel a felső falu lakói nem törődnek környezetükkel, a természet ironikus magasztalása által a falu gáncsolása történik meg. Ezzel szemben a másik falu természetes környezetét is az emberi alkotások közé sorolhatjuk: „az alsó falu hivalkodó fennhéjazással szabályos utcát töltetett, azt kikövecsezte, s két oldalról vadgesztenye- és diófák soraival ültette végig”. Ez egyben synecdoche is. A grófok által emeltetett épületek (templom, iskola) a tudományok és a vallás tiszteletének meglétéről tanúskodnak, ami szintén dicsérhető egy település esetében.80 A két földesúr kastélyának jellegzetességei is gáncsolják, illetve felmagasztalják a falut, hiszen ezek is az ottani nevezetes épületek közé tartoznak. A Hétköznapok című regény „bűnök és bűnhődések, bosszúk története”.81 Előbb Óváry, majd a Dömsödiek, végül Bálnái vétkeinek felsorolása; a két előbbi elítéltetik, Bálnái pedig felmentetik a költői igazságszolgáltatás által. A mű egyik lehetséges váza tehát a törvényszéki beszéd. A Hétköznapok szövege - bármelyik részét ragadjuk is ki - minden jel szerint hatni akar. Ha a fentebb kialakított retorikai kontextusban maradunk, akkor az egymás után sorjázó eljárások a rábeszélés szándékát társítják a szöveghez, nem pedig a meggyőzését. Jókai rétorságáról tanúskodik a Hétköznapok szövege mellett néhány önkommentár is, amelyek rájátszanak a költő és a szónok megkülönböztetésének hagyományrendszerére. Jókai sokszor hangoztatja, hogy ő a való életből veszi a történeteit és szereplőit, állítása szerint az ő művei kifejezetten realisták.82 Ez a realizmus, vagyis - Jókai (?) értelmezésében - életismeret, szintén értelmezhető a klasszikus retorika felől: a szónok kötelessége, hogy tájékozott legyen beszéde tárgyát illetően.83 Blair, illetve Kis János mindezt kiegészíti azzal, hogy „A‘ képzelődés olly tehetség, mellyet mesterséggel megszerezni nem lehet, hanem a természettől kell nyerni”84, s „csak a remekírók nyújthatnak sinórmértéket arra, mit kelljen a nyelvtudáshoz valóban legfőbb tapasztalásbeli törvénynek tartani”85, a szépség és a hibátlanság törvényét a nyelvszokás határozza meg,86 amit viszont a remekírók befolyásolnak. „Mindazonáltal valamelly költőben vagy szónokban {!} néha nagyobb mértékben találtatik zseni, mint ízlés, azaz: lehet valakiben merész és erős elme, ha bár ízlése nem igen finom és nem igen csinos is. Ez az eset sokszor fordul elő a mesterségek gyermeki korában, azon időszakban, midőn sokszor a zseni nagy erőben mutatja ki magát s nagy tűzzel dolgozik, míg a tapasztalást kívánó, s lassankint tökéletesedő ízlés a kimíveltetés fő pontjától még távol van.”87
