Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 1. szám - Vámos Miklós: Dupla vagy semmi
6 Új Dunatáj • 2007. március kasszát: Lehet, hogy ki kell cserélnem! Cserélje... - neked már minden mindegy. Beröpült az ablakon a kelepcemadár, gondoltad. Á, talán elég lesz, nem akarom föltartani, hiszen az ön ideje bizonyára becsesebb, mint az enyém, mivel ön a jövőnek dolgozik, én meg csupáncsak a jelennek! - ezt mondta a patikárius asszony. Nem akartál hinni a fülednek. Ha valahonnan tudja ez a nőszemély, hogy fotós vagy, erősen túloz, a te képeid jó esetben a jelenhez tartoznak, olykor a múlthoz. Amaz folytatta: Tudniillik, aki újszülöttet nevel, az meghosszabbítja önnön életét, s így már a jövőt építi. Hát... ez szép, dünnyögted, egyik lábadról a másikra helyezve a testsúlyod, összehúzódni vágyó méhed éles sajgással jelezte létét. A frissen szült hölgyeknek csak gratulálni lehet a csimotájukhoz... mutat nekem fényképeket a piciről? A nő, aki már hatodik hete nem alhatta ki magát, úgy érezte, ez igazán több a soknál. Zúgó fejére szorította a bal tenyerét, az újszülött-sírás beleette magát a hallójárataiba, olyképpen, amint az alkoholista vérébe a szesz, immár piciny mennyiségtől is elszédül. Már akkor is babavinnyogást hallott, amikor erre nem volt semmi ok, mint ezekben a pillanatokban. Újabb gilingalangok nyomták el a csecsemő-zokogást, a patika előtere megtelt, vagy féltucatnyian várakoztak mögötted, ezenközben a zsiráf fényképeket akar a piciről... Ööö, ami azt illeti, ketten vannak! - ezt nem voltál képes magadban tartani. A zsiráf fölsikoltott: Ikrek? de hiszen az csodálatos! sejtettem én! Naccerű, gondoltad, ha majd kellően kiörvendeztük magunkat, haladjunk talán a végkifejlet irányába... - eldöntötted, hogy Quarelint és Echinacea cseppeket majd legközelebb vásárolsz magadnak, nem feszíted tovább a mögötted állók idegeit, ha végre megkapod, amit az orvos fölírt, tűzöl innen elfele, lehetséges, hogy többé a lábad sem teszed be a Zsiráf patikába, noha útba esik jövet-menet, de le van szarva nagy ívben. Csupáncsak azért örülök ennyire - a patikária hangja, akár a gordonka -, mivel én magam is iker vagyok, és higgye el, hölgyem, az csodálatos! Erre már fölélénkültél: Mondja, tényleg mindig érzi, hogy mi van az ikrével? Mindig, mindig, mindig! - akárha énekelne: Pedig ő Szekszárdon él, oda ment férjhez. Mi a foglalkozása? Patikus, természetesen... egész életünkben ugyanazt csináltuk, mindig ő volt az én barátnőm, bizalmasom, osztálytársam, sporttársam, sorstársam... a társam tehát! A nő, aki már hatodik hete nem alhatta ki magát, idegesen pislogott jelenlegi sorstársaira, a sorbanállókra, közvetlenül mögötte a testes férfi kigombolta agyonkoptatott bőrdzsekijét, vaskos tenyere fizikai munkáról árulkodott, sárgásra őszült hajába túrt vele. A zsiráfasszony nem zavartatta magát: így persze érthető, miért írt föl mindent duplán a Szalatnai doktor úr. Már nem tudtál haragudni rá, noha további gilingalangokkal rohamosan szaporodott a várakozó kompánia, nyolcas alakba
