Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 1. szám - Jánosi Zoltán: Illyés Gyula „finnugor himnusza”
Jánosi Zoltán • Illyés Gyula „finnugor himnusza1 21 Jánosi Zoltán ILLYÉS GYULA „FINNUGOR HIMNUSZA" 1. Utak a nyelvrokonokhoz (A kulturális antropológiai szint) Illyésnek a finnugor kulturális örökségből merítő alkotói tudása - akárcsak klasszicizáló-racionális szemlélete - sokágú és szerteágazó gyökérzetből szívta fel a műveibe is tovább áradó erőket. Tudatos történeti, őstörténeti és az ezeket érintő nyelvészeti, régészeti, vallástörténeti tájékozódása számottevő ténybeli ismerethez juttatta - műveltségének ezen a terepén is. A Kalevala, s a más rokon népek népköltészetének tanulmányozása (fordításai között szerepel vogul varázslóének, medveének, több mordvin halottsirató, udmurt imádság is) az archaikus folklór világából új világképvonalak megrajzolásához alkalmas fényeket is a szemébe lobbantott. Ezeknek lett egyik meghatározó vonása az életművében fogalmi szinten is megnyilatkozó finnugor közösségi identitás gondolatköre. Mind a történeti-őstörténeti, mind az ehhez kapcsolódó kulturális-irodalmi tájékozódását motiváló elemi sarokpont a Puszták népe szerzőjének munkásságában Reguly Antal életműve. (Ennek ösztönzésébe kapcsolódott a Szovjetunióban tett útja során a rokon népek fiaival történt személyes találkozása is, amiről a Rokonokról című, 1934-es írásában adott számot.) A Reguly Antal szellemi teljesítményével történt megismerkedése egyszerre kulminációs pontja és új iránytűje finnugor tárgyú ismeretszerző orientálódásainak. A hatalmas kutatóút és az abban megformálódott szellemi hagyaték elemző életrajzi feldolgozása nemcsak a nemzetéért, hanem a tágabb nyelvi és kulturális rokonságáért cselekvő nagy ember konok küzdelmeit is katartikusan ragadja meg az író 1938-as Bölcsőkutatók című tanulmányában. „Reguly Antal többet szenvedett tán még Körösi Csornánál is, akihez különben sok mindenben hasonlított. Különbözni tulajdonképpen csak abban különbözött tőle, hogy, mint mondtuk, az ő szívósságának, konokságnak is számba menő kitartásának eredménye is lett. Ő elérte a nagy célt: megtalálta a magyarok ősrokonait. Ismételjük meg: ő volt az első modern magyar, aki - embertelen szenvedések után - személyesen is beszélt nyelvrokonainkkal ott messze, Európa és Ázsia határán, az Ural északi lejtőin.”1 A Reguly Antalról írt pályaösszegzés a kitűnő nyelvrokonság-kutató pályájának nyomvonalain ugyanakkor magának Illyésnek az archaikus rítusokról, szövegekről, világképről egybeállt ismereteit is a maga szikrázó komplexitásában tárja fel. Már önmagában széleskörű búvárkodást mutat a történeti, nyelvtörténeti, kulturális szálaknak az a körültekintően figyelmes egybefonása, amelyeknek fonalán Illyés a múltba
