Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)

2007 / 2-4. szám - Pomogáts Béla: Kérdések és válaszok a történelemnek (tanulmány)

Pomogáts Béla • Tanulmány

93

igen gyorsan kitetszik, hogy egyik könyvet sem olvasta, pusztán a cím nyomán képzel el bizonyos „szemléletet”, és konstruál Illyésnek tulajdonítva valamiféle ideológiát. A párizsi „hónokat” és a „puszták népét” egyaránt úgy képzeli, mint Illyés „turánista” ideológiájának bizonyítékát, és ennek következtében rajzol torzképet, amely szerint Illyés a két világháború közötti magyar nacionalizmus és a románellenes revansizmus képviselője, és a Válaszban kifejtett gondolatai során végre „kiengedte odújából lidércnyomásos románellenességét” A román bíráló szerint Illyés Gyula azok közé tartozik, akik „sajnálják, hogy az urak urasága a győzedelmeskedő új társadalmi renddel véget ért”, s a magyar író „mint a munkásosztály ellensége, oda jut, hogy (...) újra felidézze a revansista nacionalizmus és sovinizmus gyűlöletet és vért hirdető jelszavait”,a „vivere pericolosamente” fasiszta eszmekörének igézete alatt állva „tele nosztalgiával a letűnt dualizmus és a flotta nélküli admirális emléke iránt zsigeri gyűlöletet” érez más népekkel szemben, és abban a reményben cselekszik, „hogy a történelem kerekét visszafordítani lehet, esetleg Horia kerékbetöréséig”. Végül arról beszél, hogy Illyés „a magyar emigráció fasiszta köreinek harci kosa és gondviselészszerű embere”, aki „egy tál gulyással” próbálja megvásárolni a magyarországi közvéleményt. A bukaresti cikk mindvégig hasonló képtelen rágalmakra épül, teljességgel méltatlanul valakihez, aki akadémikusi rangot visel.

Illyés Gyulát érthető módon felháborították Mihnea Gheorghiu mocskolódásai, és miként május 14-i naplójegyzete rögzíti, nyomban válaszolt is a román lap rágalmaira. Azt is jól tudta, hogy ezeket a rágalmakat nyilvánvalóan a bukaresti kormány rendelte meg. A május 23-i naplójegyzetben olvashatók a következők: „Az engem gyalázó cikk eredete voltaképpen román belügyi helyzetben van. Bukarest semmit nem tehet Király, Fazekas, Takács és Sütő ellen - magas állású, közismert emberek, világbotrány lenne a letartóztatásuk. Amit rájuk tudnának mondani gyalázkodást, ezért árasztják rám. Diplomáciai fogás tehát. Bizonyos, hogy Ceausescu tudtával történt, ha ugyan nem az ő utasítása szerint. A cikk szerzője nyilván nem Gheorghiu: bent a kamarilla készítette.”

A válaszcikk közlése körül támadt némi vita. Aczél György azt javasolja, hogy Illyés hagyja szó nélkül a rágalmakat, Boldizsár Iván azt, hogy magának a Luceafarulnak kellene elküldeni. A Fegyelmezetten című írást Illyés végül a Magyar Nemzetnek küldi el, ahol közlését elő is készítik. Válaszában Illyés nem kevés méltósággal hivatkozhat arra, hogy mindig is a román irodalom barátai és tolmácsai közé tartozott, felemlíti a Miorita (Bárányka), a Corbea (Holló) című népballadák, Georgel Cosbuc, Tristan Tzara és Tudor Arghezi költeményeinek fordítását, majd a következőket állapítja meg. „Válaszában, ha űgyelmeztethetem rá, szemét mintha az indulat köde