Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 2-4. szám - Pomogáts Béla: Kérdések és válaszok a történelemnek (tanulmány)
94 Űj DUNATÁJ • 2007. DECEMBER homályosította volna el a kérdéshez és helyzethez szükséges éleslátás helyett. Nyilván az ragadtatta arra, hogy a román nép ellenségének és elfogult magyarnak nevezzen, holott - azt hiszem, sikerült igazolnom - csupán a közös bajok ellensége vagyok, egyaránt mind a két nép jövője érdekében.” Illyés válasza felettébb mértéktartó és visszafogott, a költő felesége, amint ezt a május 14-i naplójegyzet elmondja, túlságosan is enyhének találta. „Nem érti tán, hogy a túl-európai, a szinte megalázkodásig menő fogalmazás az egyedül lehetséges, és aki megérzi annak hátterét, az mélyebben látja az igazat, mintha fölemelném a hangomat.” Ennek ellenére Pethő Tibort eltiltják a válaszcikk közlésétől, és a pártvezetés olyan döntést hoz, miszerint Illyés helyett, az ő védelmében a történész Pach Zsigmond Pál akadémikusnak kell megszólalnia, aki korábban az úgynevezett „magyar nacionalizmus” ellen vezetett támadásairól volt ismert. Pach írása A Dunánál - itt élned kell címmel az Élet és Irodalom 1978. július 8-i számában jelenik meg. Jól emlékszem arra a csalódottságra, amellyel ezt az írást olvastuk annak idején: a leninista rabulisztika jellegzetes terméke volt. Képet adva Mihnea Gheorghiu leginkább elfogult és leginkább hazug sértéseiről a budapesti történész visszautasítja a román részről érkező rágalmakat, ugyanakkor a pártpolitika hagyományos szokásainak megfelelően Illyés megállapításait is részben elveti. „Semmi sem áll tőlünk távolabb - szögezi le -, mint az, hogy kerüljük a vitát Illyés Gyulával; szóban forgó írásainak egyik-másik kitételével is lehet vitatkozni. Eruptív szellemisége mindig is kiváltott vitákat; a jövőért aggódó, a jobbításért feszülő indulatának heve magával is ragadja olykor; és semmiféle titkot nem árulunk el, ha arra hivatkozunk: a vele egy célért küzdők is vitatkoztak és vitatkoznak vele. Aki a magyar szellemi élet mozgását mélyebben ismeri, könnyedén sorolhat fel számos tényt, ami ezt igazolja.” A kérdés lényegét nem érintve nem arról beszél, hogy Illyés kisebbségféltő aggodalmainak vajon van-e tárgyi alapja, hanem a lenini „osztályharcos” szemlélet elvárásainak megfelelően röviden áttekinti a magyar és a román nép múltbeli kapcsolatainak történetét, és hitet tesz az úgynevezett „szocialista együttélés” mellett. Ez a retorika a korszak jellegzetes gondolkodásmódjára utal, eszerint az úgynevezett „szocialista tábor” belső szolidaritását mindenképpen védeni kellett, akár a legsúlyosabb nemzeti tapasztalatokkal szemben is. Egyszersmind jelzi azt is, hogy a Kádár János-Aczél György nevével jelzett kurzus mindig hajlott arra, hogy az elemi nemzeti érdekeket a szövetségi rend szernek vesse alá. Az Illyést támadó rágalmakra adott hivatalos válasz nem elégítette ki az írót, de nem elégítette ki a magyar (és az erdélyi magyar) közvéleményt som. Pach Zsigmond Pál válaszát szinte mindenki taktikai kitérésnek, sőt megalázó visszavonulás
