Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 2-4. szám - Pomogáts Béla: Kérdések és válaszok a történelemnek (tanulmány)
86 Új DUNATÁJ • 2007. DECEMBER A határokon túl élő magyarsággal vállalt szolidaritás, illetve a határok fölött (és ezek ellenére) létrehozandó nemzeti egység eszméje Illyés számos költői művében, naplójegyzetében és publicisztikai írásában hangot kapott. Olyan versekre gondolok, mint A Dunánál Esztergomban, Haza a magasban, Csángók, A békeszerzőkhöz, Segesváron, A Duna fiaihoz, Erdélyben, Verses levél Zilahy Lajoshoz és Koszorú című költői műve. Olyan naplójegyzetre, mint az 1942 januári bejegyzés, amely az író első erdélyi (kolozsvári) útját örökíti meg. Illyés a város visszacsatolása után egy jó esztendővel 1941 karácsonyán járt először Erdélyben, és naplójában lelkesült szavakkal örökítette meg az erdélyi magyar városokkal, az erdélyi magyarokkal való találkozását. „Az ország - jegyzi fel - tágult, s újra tágult, mint a lélegző mellkas. Járom a vidékeket. Valami öntudat csak most kezd igazán tágulni és emelkedni bennem. Oly erős volt a szorítás, a nyomás? Nem tagadom, megilletődtem én azon, hogy még Kolozsváron is magyarul szabadon beszélnek. És Marosvásárhelyen is, s Gyergyószentmiklóson is, száz és száz kilométerre Pesttől és még azon túl is, száz kilométerre Ozorától. Én úgy készültem magyarnak,hogy kitartok mellette s viselem, ha mindössze csak Tolnában beszélik ezt a nyelvet. A többi mind ráadás nekem: már Székesfehérvárt hódításnak éreztem. Hallgatva ülök az erdélyiek társaságában, úgy hallgatom a puszta beszédet is, úgy élvezem, mint valami ünnepi előadást, valami nagy győzelem után. Megeresztett tagokkal karszékben ülök, nem minden önelégedettség nélkül.” Ehhez, mintegy a személyes élményért, elemzése kedvéért, még a következő történetet tette hozzá: „Soviniszta vagyok? Mindezt azért merem leírni, mert épp ellentéte vagyok a sovinisztának. A színmagyar Gyergyószentmiklóson, a főtéren tegnap az autóbuszba egy csapat román paraszt tódul be, Gyilkos-tónál van átszállásuk Békás felé. Otthonosan, hangosan beszélnek románul: távolról sincsenek többségben, de ez a fesztelen hangosság egyszeriben úrrá teszi nyelvüket a nagy részt csak pusmogó magyaron. Fölszáll egy rikkancs, nagy szóval újságjait kínálja, elfojtják az ő szavait is. A rikkancs idősebb törpe - hirtelen fölemeli a hangját. Azt kiáltja, beszéljen mindenki magyarul, magyar világ van már! A lárma oly egyszeriben eláll, mint zápor szűntével a mély útban a víz. A rikkancs hangjában némi fölénnyel - most románul kiált egy mondatot. Nyilván az előbbieket ismétli. Kínos csönd, a magyarok is hallgatnak. A rikkancs újra megszólal, hangjában a fölény most már szinte a kárörömé. A csönd még kínosabb. Iszonyodom a föltünéstől. Gyermekkoromban rengeteg pofon rekedt meg a tenyeremben csak azért, mert a csattanás egyben látványossággá is ütötte volna ügyemet. Egy puszta mezőn megmérkőzni, csak az Isten szeme előtt, az más. A kínos csöndben jól érzem, hogy kellene valakinek valamit csinálni de miért éppen nekem? Fordulok az ablak felé, kaparom a jeget, kandikálnék ki az estébe; eléggé elöl
