Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)

2007 / 2-4. szám - Vasy Géza: Illyés Gyula és az ő "megbocsáthatatlan bűnei" (tanulmány)

Vasy Géza • Tanulmány

79

nyúl annyira jelentékenynek. Tárgyilagosan persze tudnunk kell, hogy ez a vélemény - vagy inkább vízió - az egyre kudarcosabb és egyre betegebb ember önmentő magyarázata, ami átmenetileg, tehát tünetileg adhatott talán megnyugvást is, de magát a bajt nem tudta gyógyítani. Viszont meggyanúsított egy másik embert, akivel csak f1937. november 3-án békült ki a Siesta szanatóriumban. Jelképpé, követendő példává azonban nem ez vált, hanem a szárszói sínek végzete.

Ha a József Attilával, az Illyés Gyulával foglalkozó monográfiákat, tudós tanulmányokat olvasom, többnyire tárgyilagosságra törekvő a kapcsolattörténet vizsgálata. A tágabb közvéleményhez - olvasás vagy híresztelés útján - azonban elsősorban nem ezek juthatnak el, hanem sokkal könnyebben a kritikai, a publicisztikus, az irodalmias formák. S a hét főbűn - meg a 77 többi - napjainkban is meg-megjelenik, azaz megbocsáthatatlannak mutatkozik.

Jellegzetes és szomorú példája ennek az a közel 800 oldalas könyv, amely műfaji önmeghatározása szerint „József Attila életregénye” kíván lenni. A Fogadj szívedbe 2005-ben jelent meg, szerzője Asperján György. Az életregény dokumentumhűséget és fikciót kever. Ez bizonyos mértékig elkerülhetetlen, ám itt a nagyszámú jelölt és jelöletlen idézet dacára sem történik meg a két réteg elválasztása, s így a fikció is dokumentumnak mutatkozik, bár számos alkalommal ismert tények tudatos megmásítása, másrészt a fikció nem a hiátusok kitöltésére szolgál, hanem a szerzői koncepció erősítésére. Ez pedig előítéletes. A szerző rövid előszavában azt állítja, hogy két epizód kivételével a regényben mindennek megvan a valóságalapja, s közli azt is, hogy „senkit nem kívántam megítélni, megbántani vagy megkérdőjelezni”. Nem hihető, hogy az Illyés- és a Flóra-kép megfelelne ennek a szándéknak. A tájékozottabb olvasó könnyen észreveheti, hogy a regény ismert dokumentumokat tudatosan módosít, a kitöltetlen helyekre pedig sokszor rosszhiszemű epizódokat iktat be. Illyés Gyula és Flóra kapcsolattörténetéből pedig - félrehajítva a dokumentumokat, - regényt kreál, amelyben mindketten negatív szereplőkké válnak, József Attila kijátszóivá, tragédiáját siettetővé.

Állításaimat néhány példával igazolom.

A két költő első találkozására a regény szerint Walleszéknél került sor, József Attila Párizsból való hazatérése után. ’’Attila Illyést nagyon tehetségesnek tartotta, Illyés csak hallott a kedves, vidám, jópofa Tilinkóról. (...) Illyés nem érezte, hogy neki Attila bármiben is versenytársa lehetne, Attila biztos volt benne, hogy Illyés sikeres ember. Beszélgetett vele, s persze játékosan, de valójában vizsgáztatva franciául is, és megállapította, hogy a kiejtése katasztrofális, mint akinek nincs füle, míg az ő kiejtése közelít a párizsihoz.” Majd Gitta asszony elhívta az ’’édes Gyulát”, s erre