Új Dunatáj, 2007 (12. évfolyam, 1-4. szám)

2007 / 2-4. szám - Veres András: Befejezettség és folyamatszerűség (tanulmány)

Veres András • Tanulmány

25

nek „szabad versében a modern ember izgalma áhítozik valami bukolikus nyugalom után”. Illyés többlete viszont, hogy „a bukolikus táj konkrét magyar színeket kap, a természet ölén élő ember csomós öklű, fejét lógató magyar paraszt lesz.”9

József Attilával kapcsolatban alighanem Féja Géza szólt legpregnánsabban az idill jelentőségéről egyik 1930-as cikkében: „Idillek is csíráznak ebben a költőben, az idill lesz a jövő egyik legegyetemesebb formája. Az idill a teljes harmónia, egy hoszszantartó boldog világpillanat, az élők elrendelt formáinak olyan kiteljesedése, hogy a lét minden része, minden apró mozzanata, minden kis hajtása ennek az egyetemes harmóniának a fényét és melegét tükrözi. Az idill a végletek, végek boldog, paradicsomi összefonódása, a sokat élt, élmények terhével megrakott ember visszatér a paradicsomba.”10 Figyelemre méltó, hogy Féja, aki ekkoriban Babits és a Nyugat ellen hadakozott, a Rousseau-tól származtatott idill értelmezésében mennyire azonos módon gondolkozott Babitscsal.

De ha azt a kérdést tesszük fel, hogy az antológiába fölvett versek mennyire reprezentálják a két költőt, csak annyi állapítható meg bizonyosan, hogy az idill jelenléte és jelentősége valamifajta közösséget mutat ugyan a két életmű között, de valójában igen eltérő poétikák találkozásáról van szó.

Nem mintha nem lehetne még sok más vonást párhuzamba állítani. Nyilvánvaló, hogy mindkét költő rövidebb-hosszabb tanulóidő után talált rá saját hangjára. Egyaránt kísérleteztek szabad verssel is, kötött formákkal is, majd szakítottak az avantgárddal. Mindketten hírbe hozhatók a szürrealizmussal, de ha az irányzat fő jellemzőjének az automatikus írást tekintjük, egyikük sem tartható szürrealistának. Egyaránt szívesen művelték a költői én jelenlétét és jelentőségét lefokozó újtárgyias lírát, de kedvelték a vallomásos beszédhelyzetet is. Igen határozottan, mondhatni, öntudatosan vallották magukat költőnek, ám ambicionálták azt is, hogy részt kérjenek és vegyenek a társadalmi küzdelmekben. Identitásukat úgy vélték megtalálni, hogy közösséget kerestek maguk mellé, illetve mögé. A szó szoros értelmében politikus költők, életművük nem elhanyagolható része mondható képviseleti költészetnek.

De a kétségtelenül meglévő párhuzamok mellett jóval jelentékenyebbek a különbségek. Már a minták megválasztásában is kimutatható ez. József Attila tájékozódása rendkívül tág, korai versesköteteiben az utánzatokból és imitációkból össze lehet állítani egy kis magyar líratörténetet, melyben Petőfitől és Arany Jánostól a Nyugat költőin át Kassákig és saját nemzedéktársaiig, Erdélyi Józsefig és Szabó Lőrincig úgyszólván mindenki képviselve van. Illyés Gyula horizontja jóval szűkebb: egyfelől Berzsenyi és Füst Milán, másfelől Petőfi és Erdélyi József hatása számottevő.