Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 2-3. szám - Marno János: Versek (Nárcisz csak; Magáról)

Marno János • Versek

15

Marno János

NÁRCISZ CSAK

áll, álmélkodván a tus alatt, hogy mi köti úgy a nőhöz, bűne vagy érdeke, s anyaga, amit megnevezni sem tud, mert kötőszövete oly laza, megfullad benne a keze, mire kétes tárgyához eljut: mit kezdjen vele. Halmaza hullámot hullámra terítve temeti önmagát maga alá; mintha hajlama íve törne meg ott, ahol éred.

Az uszoda tele. Télen

nem múlt el úgy nap, hogy estére

össze ne üssenek együtt

egy vérnászt. Hol voltak testvérek,

hol véresre marva testük

a derékegyengető deszkán.

Aztán enyhült az idő, áradni kezdett belvíz és folyó, és most árván meredez Nárcisz tíz perce már a tűzforró zubogásban, és nem érti, mire a nő, ha ő sem férfi.

A

ronda nő hidegre tette Nárciszt, Nárcisz előtt tehát a feladat, hogy megemberelve magát mire használja, elméje gyanánt,