Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 1. szám - Méhes Károly: Novellák (Bármikor bejöhet; Az utolsó vendég)
8 Új Dunatáj • 2006. március dő helye legyen, sőt odajárult a kórház igazgatója elé - aki valaha az apja keze alatt nőtt fel -, és megkérte, felépülése után hadd dolgozzon ott a Gombás Gyuszi, afféle mindenesként. A kórházigazgató kegyesen megvonta a vállát, és azt mondta, jó káder lehet belőle, csak ne lenne olyan gusztustalan neve. Egy valakivel nem számolt Merk Jozefa: a Kozák medvével. Már szomorú őszi eső verte a fákat, amikor beállított egy harcsabajszú, cirkuszos ember. Gomba, mondta Gyuszinak, a Kozák egészen elhagyta magát, lesoványodott, szinte beteg. Te kellesz neki, érzem. Látnád a szemét, megbánt az mindent, amit veled tett. Gyere vissza, no. Hiába csillogott Merk Jozefa szeme úgy, ahogy egy csillag se, Gombás Gyuszinak ettől a perctől fogva nem volt maradása. A harcsabajszú egy hét múlva ígérte magát, hogy visszajön a fiúért. Az utolsó délután beültek a cukrászdába. Végigsétáltak a kórház és Merk Jozefa lakása között, ahová végül is sose tette be a lábát, aznap se. A lottózó előtt Merk Jozefának eszébe ötlött valami. Hogy legalább egy apróság legyen, ami elválásuk után is összeköti őket. Vegyünk egy közös szelvényt, jó? Kitöltötték, mindketten mondtak két-két számot, Jozefa az 1-est és a 15-öst, Gyuszi a 20-ast és 40-est. A ötödiket összerakták, az 55-öst. A harcsabajszú egyesbe vágta az ómódi furgon váltóját, és a jobb oldali kormány mögül kiintett az ablakon. No ég áldjon, kislány, mondta, Gombás Gyuszi pedig maga elé meredt, mintha a műszerfal megrepedezett műanyag borításánál érdekesebb dolog nem létezne számára a világon. Azon a héten nem volt ötös a lottón. A szombat esti tévéshow műsorvezetője már hörgött. Ezek a nyerőszámok, kedves nézőink, reméljük, hogy valakinek meghozzák a boldogságot. A görlök illegették magukat, a tangabugyijuk hátsó pántjára illesztett toliköltemény a színes reflektorok fényében ide-oda rezgett. A riporter felzselézett tincsei is fényesen csillogtak, amikor emelkedő sorrendben és emelkedő hangon, szinte extázisba esve sorolni kezdte a kihúzott számokat: 1,15, 20,40 és 55! A stúdiózenekart vágták be egy pillanatra, a pozanos teli tüdőből fújta. Másnap reggel a rádió közzé tette, hogy hosszú idő után először egyszerre két telitalálatos szelvény is akadt. Az ország két különböző szegletében, egymásról semmit sem tudva egy kiszolgált állatidomár és egy nyugdíjas ápolónő ekkor pottyantotta az első súlyos könnycseppet a koffeinmentes kávéba. Elfáradt, meszes agyukkal mindketten arra tudtak csak gondolni, hogy lám, nem mese, létezik az örök szerelem.
