Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 1. szám - Méhes Károly: Novellák (Bármikor bejöhet; Az utolsó vendég)
Méhes Károly • Novellák 9 Méhes Károly AZ UTOLSÓ VENDÉG A Késes Rózsa bizony egy kocsma volt. A régiek közül egyedül Lóri bácsi maradt, aki tudta is, mért így hívják. Talán öt vagy hat éves lehetett, maszatos, többnyire csak az utcán kódorgó kölök, amikor egy sváb ember, Tillinger megnyitotta a Rózsát, a nagy válság kellős közepén, mert az volt az üzleti filozófiája, hogy a szegénységben és az elkeseredettségben semmi más kiút nincs, mint az ivás. Ebben teljes mértékben igaza is volt, de azt már Tillinger se gondolta volna, hogy az elkeseredettség és az ital már az első este külön keresztelőt rendez az ő Rózsájában. Még az éjfél se köszöntött be azon a hársfa illatú estén, amikor négy embert késeitek meg a kocsmában, amit másnaptól mindenki csak Késes Rózsának hívott. Hetven év alatt aztán történt itt még egy s más. Ám ami a legfontosabb, hogy minden és mindenki megváltozott és főképpen eltűnt. Egyedül Bendős Lóránt maradt. Vénségére olyannyira hozzátartozott a Késes Rózsához, hogy amikor Köles Feri, aki kilencvenegyben suba alatt kiprivatizálta a Rózsát a 47. sz. Vendéglátóipari Vállalattól, eladta az új tulajnak, a szerződésben írásban kikötötte, hogy Bendős Lóránt a „vendéglátó egység elidegeníthetetlen része”, azaz megváltott számára egy örökös helyet. A Késes Rózsa kocsmából átalakult egy öszvér vendéglővé. Amíg a népszerű tévésorozat futott, Dallas Bárnak hívta az új góré, a Fényes Lali, aztán egy merész húzással Betyár Bisztróvá álmodta át. Ezek az alakítások végül is nem hoztak gyökeres változást, hiszen a Késes Rózsába továbbra is azok tértek be, akik gyorsan le akartak húzni egy nagyfröccsöt vagy bekapni egy unikumot. Kétségtelen, akadt, aki elcsábult, és bevállalt egy óriáshambit, ahogy Lali úr hirdette, a mikrosütő világában az ilyesmi secperc alatt megvan, ott illatozik a tisztelt vendég orra előtt. Mondjuk, Lóri bácsit nem lehetett efféle szemfényvesztéssel elkápráztatni, hozott magával tepertőt, az van friss a csarnokban szerdán és pénteken, és az is igaz, hogy Lali úr, ha Laliné otthon rittyentett valami finomat, bevitt egy láboskával, mint a versben, mert valahogy úgy érezte, hogy ez az öreg szaki valamiképp a hely szelleme, ha nem bánik vele jól, legalábbis a szerződés vonatkozó pontja szerint, hát csúf világ következik a Betyár Bisztróra. Pedig lépni kellett, mert a környéken roham tempóban tolták le a házakat, a valahai Öntöde utca, zutty, egy fél év alatt eltűnt, aztán sorban a többi, kis koszos viskók. Még jó, hogy maga a tér, a Kun Bélából Szent Imrévé átvedlett tér, mint olyan, nem szűnhetett meg, az a néhány századfordulós bérpalota csak tartotta magát. Bankok költöztek az emeletekre, a lepucolt telkeken irodaházakat emeltek.
