Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 1. szám - Polcz Alaine: Jelentés újabb egerekről (naplórészletek)

Polcz Alaine • Jelentés újbb egerekről

25

Az egerek végigkísérik az életem?

Miklóssal egyik ősszel találtunk - már megdögölve - egy mezei egeret. Szürkésfehér a hasaalja, békés, kedves állat. Akkor már védekeztünk az egerek ellen egérméreggel. Aztán sok macskánk lett, s eltűntek az egerek. (A macskák meg elszaporodtak.)

Egyszer azt is láttam, hogyan játszott a macska egy egérrel. Jól összepofozta, öszszeverte, aztán hagyta menekülni. Akkor újra megfogta. Belevágott az éles karmaival, maga elé rakta. Majd hagyta menekülni. Újból elkapta. Láttam, hogy az egér két lábra állt, úgy kért, könyörgött, sírt. A macska hallgatta, nézte figyelmesen, hagyta futni. Aztán adott neki újra egy irgalmatlan ütést. így jobb ízű az egér húsa - mondják. Azért teszi?

Megy körbe. Minden megy körbe. Nem a kronoszba, a kairoszba. Csak látni

kell.

Persze, ez csak egy egészen kis része a kairosznak. Az időnek, ami körbejár: ahogy az asztal körül ülünk húsvétkor Miklóssal, aztán Miklós nélkül Zolikáékkal, aztán más barátokkal, aztán az ő barátaik - aztán én most. Egyedül.

Ugyanaz a zöld asztal, ugyanazok a zöld székek, benne a párnák. Hogy vigyáztam, hogy a zöld garnitúrához zöld csíkos ülőpárnákat rakjak. A másik garnitúra hova lett? Ahhoz a kék csíkos illett. És az asztal, az a régi, gyönyörű fehér faasztal már nem is tudom hol van.

Nádas Péterék ugyanilyet vettek, mikor itt volt a házuk mellettünk. Akkor nagyon drága volt - négyezer forint - az most semmi. Magukkal vitték Gombosszögre. Talán, talán nekik még megvan. Mindenesetre az övékről van egy kép, mikor itt még a Duna-parton állt, a Váradi-házban, s mögötte az őszi Duna. Aztán lenn Gombosszögön, a csodálatos, óriási vadkörtefa alatt - amit egy évig fényképezett Péter, minden nap. (A „Saját halál” című könyvében ennek a fának a képei vannak. Tényleg a saját halálát írja meg.) Ott állt ez a garnitúra. Vagy az utóda?

Egyszer lenn vagyok Gombosszögön, és azt mondja Poni: „Soha ilyen gyönyörűen nem pompázott ez a virágzó fa, mint az idén, és Péter éppen kinn van Hollandiában (vagy Németországban?). Most nem láthatja."

És így tovább, és így tovább visszafelé. A múlt. Miklós Németországban, Berlinben bemutatja (a napokban olvastam róla) Nádast és Esterházyt, mint fiatal írókat. Aztán később egyszer olvassuk Miklóssal az újságban: „Ésgondoljunk a nagy öregekre, Esterházyra és Nádasra". Miklóssal nevetünk, nekünk ők a fiatalok. Mi vagyunk a sorosak - a meghalásban. Ők nekünk mindig fiatalok maradnak.