Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 1. szám - Polcz Alaine: Jelentés újabb egerekről (naplórészletek)
24 Űj Dunatáj • 2006. március takarítottam ki aztán a kamarát, pontosan úgy, ahogy le van írva. Ott voltak abban a rekeszes ládában a papírcsíkok, amit összehordtak az egerek a fészekrakáshoz. És én takarítottam ki az utolsó dögöket a kamarából’.’ Ez volt akkor régen, nem is tudom hányban. Az idő múlását élem meg újból, ahogy kinn vagyok most Orosziban, és diktálom ezt a történetet magnóra. Itt van a kertben a nagy ovális, zöld asztal, körben a székekkel. Már nem tudom, hogy mikor vettük és hogyan. Ültünk mellette a barátokkal, ültünk mellette Miklóssal. Aztán Miklós öregedett, gyakran ültem mellette egyedül, a délutáni feketével. Sokszor jut eszembe most is, a frissen főzött tejszínhabos fekete az aprósüteménnyel, a kertben. Miközben nyílnak a virágok, és gyönyörű nyár van. Az élet és a közeledő halál tudata. Hogy miért jut eszembe éppen ez a feketézés? Tejszínhabot nem is ehetek a tej érzékenységem miatt, az aprósüteményért nem rajongok, talán nem is ettem. De ahogy szépen odatettem? Talán mert valahol olvastam, hogy ezek az öregkornak az apró szertartásai kedvesek. így vált fontossá a feketézés, vagy így tettem azzá? Furcsa gondolatugrás. Eszembe jut, amit Miklós mond a szerelemről a Szigeti Lacival folytatott „Párbeszédkísérlet” című kötetben. Hogy a szerelem, vagy amit értünk alatta, hogy alakul ki bennünk olvasmányaink során. Ilyen fontos, amit olvasunk? Mert olvastam róla, fontossá vált? Vagy amit hallunk. Mindig van egy-egy mondta, ami megerősít, vagy valamit megvilágít és kiemel. Az asztal. Ahogy körbeültük az utolsó vasárnap, Zolikáékkal. Miklós az asztalfőn, evett vagy nem evett. Aztán ahogy Rozikával ült, itták a feketét, lefotóztam. Az utolsó fotó. Aztán Kisoroszi nélküle. És beugranak a nagyobb ünnepek. Amikor huszonnyolc író is volt itt. És csöndben a viták, beszélgetések, a szomszédok nem is hallották. Alig tudták elhinni, hogy annyian voltunk. Kik, hogy emlékeznek most a varázslatos kisoroszi Mészöly-házra? Egyszer egy nyáron, azt hiszem, amikor Katával tartott a szerelem - nem jöttem ki. Ő ki-kijött, Kata főzte be az egrest. Volt lenn akkor a szőlőlugasban egy fehér asztal, négy székkel. A párnákat a székekről esténként összeraktam, egy nejlonnal letakartam, hogy az éjszakai pára ne járja át őket. Ha esős idő jött, fölhajtottam az igazi fából készült, fehérre festett, kényelmes karosszékeket, s az egészet nagy nehezen letakartam vízhatlan lepedővel. Oldalt nehezéknek még tettem köveket is, hogy ne fújja el a szél. Akkor, az a nyár után, mikor kijöttem Orosziba, a párnák alatt egerek raktak fészket. S a házban még a seprűt is megrágták. Még a hálóingembe is belerágtak.
