Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 4. szám - Töttős Gábor: A másik Bezerédj István

52

Új Dunatáj • 2006. december

ha a tulajdonos „tapintattal és tudománnyal igazgatná is pusztáját, ami nem így van”, ennek eredménye „mily alant s mennyire minden hasonlításon kívül áll azon munkától, melyet a szabad tulajdonú földmívelő önt saját földjébe”. Bezerédj ismeri és elismeri „a béres cseléd emberi becsét”, fel is sorolja jó tulajdonságait, de ezek „az összehasonlítást az önálló földmívessel akár anyagi, akár szellemi tekintetben mégsem állják ki”, mert „a népnek testben, lélekben derekabbjai általában véve mégiscsak a független életre törekszenek”. Ráadásul, ha egy pusztán csak úr és szolga él, nincs szabad földművelés, a cseléd előtt nincs kitűzendő cél, urát semmi nem fogja vissza az önkényeskedéstől. Ha van, ez önmagában „határtalan akaratjának némi korlátot állít, melyet át nem hághat”, s emellett „a kényúri ösztönöket megszünteti, vagy legalább szelídíti”.

Ha ez sokakat nem is ösztönzött, a jól felfogott haszon súlyos érvként eshetett latba. A hitel, munkaszervezés gondjai, amikor már a jövő évi termésre vesz fel hitelt a birtokos, s az ugarra hajtott birka „csak port ver gyapjára ahelyett, hogy jóllaknék”, „renden rothad, szalmaként kaszáltatik kínosan a sovány rétek silány füve”, meggyőződhetik arról: érdemesebb eladnia (átengednie) földjét, mert ezzel tőkéhez, munkaerő-tartalékhoz jut, saját területének értéke pedig a szomszéd gyarapodása miatt is növekszik. S akkor - mondja szinte költői hevülettel Bezerédj - „némi ihletéssel folytatván gazdaságát”, távolabbi és felsőbbrendű szempontokat is figyelembe vesz, kellő anyagi és szellemi erőt fordít gazdaságára, „abból bő jövedelmet vészén”.

Kétségtelen, hogy az 1836-ban Fényes Elek által jelzett 795 dunántúli s ebben 86 Tolna megyei puszta alig néhányán lehetett ez így, de a jövő lehetőségei egyértelműen erre mutattak. Bezerédj 1842-ben már az általa létesített Szedres községgel bizonyíthatta igazát, de csupán sejtésünk lehet arról, hogy mennyi megértésre, türelemre, kedvezésre és tapintatra lehetett szükség eredményei eléréséhez. Ennek során nemcsak azt példázta, hogy „az optimizmus ne elaltatásunkra szolgáljon, hanem munkára szerezzen bátorságot, kitűrést”, hanem azt is igazolta, ’kölcsönhatás van a személyes érdek és jólét meg az emberi-polgári kötelesség teljesítése között’. Tévednek azok, akik mindent feláldozó irgalmas szamaritánust látnak benne, hiszen tevékenysége során össze tudta egyeztetni saját és környezete boldogulását, s ezért írhatta: „a szeretetnek és jótettnek jutalmát nemcsak mennyekben kell, keresnünk”.

Az mégis kétségtelen, hogy kora magyar nemesei közül legmesszebb ment el az áldozatvállalásban, amikor 1844. december 19-én Tolna vármegye közgyűlésén - elsőként a két magyar haza nemesei közül - önként adó alá vetette magát. Ez a magyar közéletben hatalmas felbolydulást hozott, s az idők folyamán számos félreértés merevült ténnyé a kibontakozó hírlapi vitával kapcsolatban.