Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 4. szám - Töttős Gábor: A másik Bezerédj István

50

Új Dunatáj • 2006. december

munka-tért és alkalmat találna, hanem ezen fölül a föld árát le fogná fizethetni, mely árra nézve nagyobb biztosságot az eladónak alig lehetne kívánnia, még kevésbé találnia, mint neki maga azon földnek nőttön növekedő értéke, hasznossága és kelendősége fogna nyújtani.” Az kétségtelen, hogy cikke címével összhangban hozzáfűzi: „Ezen módokat, ezen formákat pedig hazánk jelenlegi állapotában leginkább a puszták népesítésében lehet feltalálnunk”, de az alapgondolat akár mai viszonyainkra tökéletesen alkalmazható, sőt általánosságban is bárhol, bármikor érthető, ha úgy tetszik, közgazdasági alaptörvény.

A GONDOLATCSÍRÁTÓL A TETTEKIG - ÉS TOVÁBB

Bezerédj természetesen nem elsőként vetette föl a feudális agrárgazdaság átalakításának szükségességét. Amikor az ő Tolna megyei gazdálkodói pályája indult, vagy legalábbis szóba jött, szinte egyedüliként Kisszántói Pethe Ferenc Nemzeti Gazda című folyóiratából tájékozódhatott az újdonságokról. Aligha hihetjük, hogy ne tette volna meg, akár a régebbi számok átnézésével is a körültekintést, s így könnyűszerrel képet kaphatott az angol gazdaság motorjául szolgáló bérleti rendszerről. (Ahogy Kurucz György az Agrártörténeti Szemle 1989. évi 1-4. számában kimutatta, a szerkesztőnek ez szinte vesszőparipája lehetett.) Saját tapasztalatai megerősíthették Pethe vélekedését, hogy ez a hazai, gyakorlatilag csupán a feudális viszonyokat konzerváló és újrateremtő bérleti szokásoktól alapjában tér el.

Nem nehéz azt sem feltételeznünk, hogy munkássága hétköznapjaiban szembetalálta magát kora jellegzetes problémáival. Glósz József alapvető művében (Tolna megye középbirtokos nemességének anyagi viszonyai a 19. század első felében) igen gondosan tárja fel, mi és hogyan mehetett végbe a hidjai és jegenyési gazdaság 3521 holdján. „Amikor 1820 körül apja megbízásából Tolnába költözött, rossz természeti adottságú, homokos, mocsaras, elhanyagolt állapotban lévő birtokot vett át. Sok gyümölcsfát ültetett, szőlőt telepített, az utakat, legelőket eperfákkal szegélyezte. A munka méretét jelzi, hogy a korszak végére kb. 400 holdat fásítottak be” - írja Glósz. A több lábon álló növénytermesztés és talajjavítás, a jó irányba fejlesztett állattenyésztés, az újdonságként felkarolt selyemhernyó-ágazat minden részletében épített környezete lehetőségeire, amelyre már csak a munkaerő hiánya miatt is rá volt utalva. Cselédektől napszámosokig, ipari szolgáltatást végző mesterektől részes aratókig és szabad menetelűekig mindez nemcsak kellő szervezőkészséget, hanem a munkavállalók gondjainak átlátását és megértését, orvoslását is feltételezte. Mire a Puszták népesítése cikksorozata megszületik, már az ismerős birtokosok meglátásai, a szakirodalmi tájékozódás és a saját tapasztalatok ötvöződnek új szintű egységgé.