Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 4. szám - Solymosi Bálint: Versek (Az utolsó áldozat; Állapotrajz)
SoLYMOsi Bálint • Versek 5 Solymosi Bálint AZ UTOLSÓ ÁLDOZAT Egy olyan világban élek, hol nem értek egyetlen szót sem, csak úgy, ha áldozat mondja, ha egy áldozat beszél hozzám, de áldozat az kevés van és egyre kevesebb áldozat lesz. Ha majd áldozat egy sem lesz, akkor ezzel a világgal az én úgynevezett lelki kapcsolatomnak befellegzett. Ez a lelki vagy szellemi kapcsolat csak és kizárólag a testre vonatkozik, a megítélése minden esetben a testre tartozik. Ma van az utolsó áldozat napja, de azt remélem, hogy rosszul jegyeztem fel. Soha semmit nem jegyzek fel rosszul, ez hiba. Edzem a borotvámat. Mennyi figurába kerül az utolsó áldozat, kérdés, ma mennyi figurába kerül egy nő. Hogy magammal is egyezkednem kell, az kicsit furcsa nagyon! Először az egyik nagymamámból lett elegem, emlékszem, számoltam a tücsköket, ahogy nyeli, néhány kiugrott, olyankor elárasztott a kétely, talán tévedek. Hanem mit kezdjek az élővilággal, nincs ki megmondja. Az élővilágot finoman hasznosítani kell. Nem igaz, nagymama? Mint egy egyszemű szörny, a pázsit hullámzani kezd egy tavaszi nap, felgyűrődik, nyúlszőr harisnyáját leveti, mindezt a szemünk láttára, mert több fiút is meghívtam az előadásra, hát nem gyönyörű?! Elbiciklizek, hosszú, száraz fűszálak tekerednek a fogaskerék köré, krk. Megállók, felszökik a lázam, eszembe ötlik első szerelmem, a láz volt, a láz, mely felégeti a gyepet, a határt, a végtelent, hogy maradna csak a semmi horizontja, mire fölfekszik a test. Ami gyors’ lehűl (majd lassan ki).
