Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 1. szám - Polcz Alaine: Jelentés újabb egerekről (naplórészletek)

Polcz Alaine • Jelentés újbb egerekről

17

Nyugdíjba ment, a fiával nincs igazi kapcsolata. „Nem akarok már semmit. Egy héten egyszer egy kórházba bejárok segítem. Tudod, mi van nálunk, egy svéd kórházban? Simán gurulós kocsikon hozzák a meleg ételt, gyönyörű edényekben lezárva, tálcán minden egyes betegeknek az éjjeli szekrényére teszik. Egy óra múlva jön egy másik csoport, az összeszedi. A nővérek nem nézik, hogy ki evett, ki nem evett. Öregek, súlyos betegek, akár éhen pusztulhatnak. Ti nem tudjátok, hogy Magyarországon mennyivel jobb a helyzet. Svédország piszkos lett. Ott vannak a betelepülők, a kínaiak, az arabok, a törökök, s mivel nálunk demokrácia van, ha randalírozik, vagy piszkít az utcán, a rendőr úgy érzi, nem lehet rendre utasítani, hiszen idegen, nem tudja a szabályokat, nem ismeri a rendet. El tudod képzelni, mi van nálunk? Ez már nem az a Svédország. És én már lassan föladtam mindent, nem megyek többet vissza Erdélybe. Ide se. Semmi a repülőút, most olyan olcsó. De félnek az emberek repülni. Mindenki fél a terrorizmustól. Én is, de ez bizonyos fokig mindegy. Most már minden mindegy.”

Közben robog a villamos velünk, valahogy fölszálltunk, még valaki csatlakozott hozzánk, aki szintén elindult Palitól. Segített fölhúzni Zsófit a kocsiba. Nagy nehezen leültetjük, láthatólag nem tud állni a robogó villamosban. Döbbenten érzem újból - noha én is elfáradtam, bizonytalanul mozgok - de mégis, adjak hálát az Istennek.

Megérkezünk a Moszkva térre. Most mi legyen? Érzem, nem lehet így hazaengedni. Nem mer taxiba ülni, mert a múltkor ötezer forintot kértek egy rövid útért. Azt mondja, „Te, hiába beszélek magyarul, megszagolják valahogy, hogy külföldi vagyok, és mindjárt a háromszoros árát kérik”

Végül eszembe jut, hogy hívom mobilon a szokott, megbízható taxi vállalatot. Csak a számomat kell bemondanom, és jönnek az utcán bárhol vagyok, perceken belül felvesznek. Biztatom Zsófit, ne féljen, ha csak egy kicsit is becsapják, szóljon nekem, azonnal fölmondanak annak a sofőrnek, aki csal. Tudom, milyen szigorúan veszik őket. Rendesek, megbízhatóak.

Jön a taxi, beültetem, és a sofőrt kérem, hogy kísérje a hölgyet a kapuig.

Érti, igen, meg fogja várni, amíg csönget és beengedik. Érzem, hogy biztos kezekben hagytam, ő is megnyugodott. Elindul a taxi, integetünk utána. Velem van még az idősebb nő, aki csatlakozott hozzánk. Nekem, neki, nem tudom milyen ismerőse? Nagyon szeretne beszélgetni, fölajánlja, hogy hazakísér. Magyarázom, hogy ne tegye, mert akkor számára nagy kerülő lesz. Valahova a Hűvösvölgybe ment. De erősködik. Végül is megegyezünk abban, hogy elkísér, míg fölszállok a buszra, amelyik hazavisz, ő majd visszatér a saját villamosához.

Fúj a szél, csap az eső, benn áll a busz, fölszállok. Sehol senki. Hosszas várakozás. Éjszaka, 12 óra után vagyunk. Megindulunk, jelzek és leszállók pár házzal a lakás