Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 2-3. szám - Nagy Janka Teodóra: Nagy Janka Teodóra recenziói (Hogy ne csupán térkép legyen a táj...; A szociális gondoskodás hagyományai a bukovinai székelyek körében; Kajtár István: Bevezetés a jogi kultúrtörténetbe; Lukács László-Ambrus Lajos-L.Simon László: édes szőlő, tüzes bor/süsse Weintraub, feueriger Wein)
88 Űj ÜUNATÁJ • 2006. SZEPTEMBER Egy-egy családban a megszületett gyermekek fele érte csak meg a felnőttkort, így a tartósan beteg és a fogyatékos gyermekek száma csekély volt, a róluk való gondoskodás pedig a család feladatai közé tartozott. A hosszabb ideig tartó betegségek között gyermekkorban a vese-, a tüdő- és a szívbaj volt a leggyakoribb. A gyermekekhez sem hívtak orvost, bár volt egy román orvos a faluban, de drága volt. Kórház csak Radócon volt, inkább gyógyfüvekkel gyógyítottak. A család számára nehézséget jelentett, hogy a beteg gyermeket ápolni kellett, de közben a munkát is el kellett végezni. Ha végül a gyermek meghalt, eltemetésének költségeit a szegényebbek a pap földjén napszámban ledolgozhatták. A fogyatékost kóliknak hívták, s a gyermekek között is megkülönböztettek értelmi és testi fogyatékosokat. Hadikfalván volt néhány testi fogyatékos, de volt olyan gyerek is, aki „nem tudott magán uralkodniTudnak néma és süketnéma gyerekekről, akik a földeken dolgoztak s mellette kosarat fontak. A dadogást is fogyatékosságnak tartották, s Hadikfalván emlékeztek egy kis bicebócára, illetve egy egykarú testi fogyatékosra is. A falubeliek elfogadták a fogyatékosság tényét, a gyerekek együtt játszottak, de párt csak hasonlót találhatott magának. A testi és értelmi fogyatékos megélhetéséről a család gondoskodott, a község nem támogatta őket. A testi fogyatékos maga intézhette ügyeit, s örökölhetett is szülei után. A másik támogatásra szoruló korcsoport esetében is a család kötelezettsége volt az idős emberről való gondoskodás. Visszaemlékezőink többsége szerint Bukovinában már 50 év felett öregnek számított valaki, mások a 60. évhez kötik e váltást. Jelentős változásról van szó, hiszen az idős ember helyzete új feladatokat jelent a családban. Már nem az ő vállán nyugszik a gazdálkodás terhe. Minden dolga az állatok ellátására korlátozódik, az idős asszonyok esetében a kisgyermekek gondozására. Még eltesznek-vesznek a ház körül, a nannyók a bálba nézőként még eljárhatnak, az öregembereknek még kikérik véleményét, tanácsát a mindennapi élet ügyes-bajos dolgaiban. Ha azonban az egészség megromlik, „magatehetetlenné, nyomorékká válik” az öreg, azaz képtelen dolgozni és nem tud magáról gondoskodni, a család egyik nőtagja látja el. Ha az idős asszony esik le a lábáról, férje csak apróbb feladatokat végez körülötte: egy pohár vizet ad, betakarja. Ha az öregember betegszik meg, felesége, vagy legfiatalabb fiának családja „gondozza el”, s cserében ők örökölik a házat. Ha nem volt családja, a testvérek vagy a távolabbi rokonok, legvégső esetben a község gondoskodott a beteg öregről. Ilyenre azonban nem emlékeztek Hadikfalván, hiszen azok az idős házaspárok, akiknek nem volt gyermekük vagy eltartójuk, még ideje korán „elfogadtak egy gyermeket”, aki gondozta őket a ház fejében. Ha az idős ember
