Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 2-3. szám - Propszt Eszter: Az életintegráció igénye Balogh Róbert "Schvab" műveiben

72

Üj DüNATÁJ • 2006. SZEPTEMBER

ció, az olvasó életébe való beépülésnek az igénye; másrészt pedig azért, mert identitásproblematikájuk túlmutat a „schvab” identitásproblémán. A két mű, a Schvab evangiliom3 és a Schvab legendariom4, egy trilógia első két darabja, melynek harmadik része, a Schvab diariom készülőben van.

Az első kötet, a Schvab evangiliom, a cím műfaji meghatározásával az önazonosság mércéjeként jelöli ki magát, hiszen az „evangiliom” a szó profán értelmében olyan írás, melynek igazában feltétlenül hiszünk, melyet cselekedeteink mércéjeként elfogadunk.5 A mű a „schvab” létet útonlevésként ragadja meg, az elbeszélt identitásképző események mind „utazások”: Az Ópapa meséje az Óhazáról, arról, hogy miért is hagytuk ott azt a vidéket, hogy elinduljunk ide, a betelepítést rögzíti, azt az eseményt, amely a magyarországi németeket magyarországi németekként definiálta, ill. identifikálta; a nagypapa elbeszéléséhez kapcsolódik Az én mesém rólam, hogyan maradtam itt, hogyan nem mentem vissza az ópapák földjére [...], melyben az unoka 1988-as NDK-beli építőtábori élményeiről számol be, és melyet annak elbeszélésével zár le, hogy a dédnagyanyja a kitelepítés után Németországból, az „anyaországból”, három határon keresztül hazagyalogolt Magyarországra, a szülőföldjére; később olvashatunk a kitelepítésről, mikor a család napokat töltött egy marhavagonba zárva; aztán olvashatunk álmokat, az egyikben az Ómama utazik halottjaival egy hintóbán, egy másikban az Ópapának jelenik meg a kitelepítés rémképe; aztán az Unoka mesél nagyanyja útjairól a városba, mikor „eladózni” járt és így tovább. Az „utazás” szemantikai potenciája az ismétlődés révén egyre nagyobb és nagyobb lesz, miáltal a magyarországi német lét egyre komplexebb reflexióját nyújtja.

Útonlevésként jelenik meg maga a narráció, a történetmondás is. A mű öndefiníciója szerint:

Összerakhatatlan darabokból épülő könyv, régen felejtésre ítélt emberek sorsából összefüggő, nem alakuló történet, egymásba olvadt emlékek, színek, illatok, elválás, egyesülés, bódulat és téboly. Csigavonalon mozgó, csöndes merengés. Svábokról. (SCHE 11)

Eszerint az identitáskonstruálás csigavonal mentén megy végbe, a narráció másodlagos rendezési elve a spirál, mely az örök ciklikusság, az örök fejlődésben lévő ciklikus folytonosság és az emanáció a szemantikáját hordozza, s ezáltal a gondolat útjaként a kiindulási pont egyre nagyobb gondolati íveken történő reflektálását jelöli ki.

Útonlevésként azonosítja a narrációt, a „schvab” létre való reflektálást, a szöveget záró ima is:

A holtak orzákúttya asz élők orzákúttya.