Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 2-3. szám - Haász Gabriella: Babits Mihály San Remo-díja
54 ŰJ DUNATÁJ • 2006. SZEPTEMBER Haász Gabriella BABITS MIHÁLY SAN REMO-DÍJA Babits Mihály 1940 március 30-án San Remóban ünnepélyes keretek között átvette az 1938. évi San Remo- díjat, „Idegen Szerző” kategóriában a Divina Commedia magyar fordításáért. „Ez volt az utolsó öröm, utolsó dicsőség és remény, ami érte őt”- írta Török Sophie a San Remo díj elnyeréséről hírt adó első levél borítékjára. Bár ez az 50.000 lírával is járó díj a Babits-életrajz fontos eleme, a magyar irodalmat díjazó kevés számú külföldi elismerés egyike, mégsem lehet sokat tudni a San Remo-díjról, amely pedig, közelebbről megvizsgálva a kérdést, irodalmunk egyik rejtélyének tekinthető, hiszen számos megválaszolatlan kérdést vet fel. Eddig nem írtak arról, magán- vagy állami díjról van-e szó, ami nem csoda, hiszen - mint látni fogjuk - ezzel kapcsolatban az akkori híradásokban is zavaros információk jelentek meg. Az elismerés további homályos pontja, hogy miért 1940-ben lett Babits 1938. évi győztes, egy olyan fordítással, amely akkor már több mint másfél évtizede készen volt. A legnagyobb rejtély azonban, hogyan nyerte el a díjat, ha nem pályázott rá.1 A helyszínen, San Remóban már semmilyen anyag nem található ebben a témában, s mint a fasizmus korához köthető oly sok témáról, erről is hallgat a szakirodalom. Egyetlen kutatója az impériai „partizán”, Daniela Lauria művészettörténész, a díj általános történetével kapcsolatos adatok tőle származnak. Sajnos a Babitshoz tartozó lényegi dokumentációhoz, beleértve például a győzelmét eldöntő bizottsági ülés jegyzőkönyvét, amely minden valószínűség szerint Rómában található, lehetőség hiányában még nem jutottam hozzá. A San Remo Irodalmi és Művészeti Díj rövid története A San Remo Irodalmi és Művészeti Díja alapításának története (Premio San Remo di Letteratura e dArte) 1933-ra nyúlik vissza. Ebben az évben Benito Mussolini fasiszta kormánya kiterjesztette a sanremói Városi Kaszinó (Casino Municipale) szerencsejáték engedélyét. Addig ugyanis csak az év bizonyos hónapjaiban lehetett a kaszinókban legálisan szerencsejátékot játszani. Az alku feltétele az volt, hogy az így megnövelt- minden bizonnyal tetemes - bevétel egy részét kulturális célra fordítsák. Az 1933. március 2-án kelt 13. törvénycikk a san remói Városi Kaszinó működési engedélyével kapcsolatban kimondta, hogy az üzleti társaságnak díjakat kell alapítania kulturális, művészeti és turisztikai célokra. A törvénycikkely utolsó bekezdése alapján a szervezés és a felmerülő költségek az üzleti társaságot terhelik.
