Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 2-3. szám - Haász Gabriella: Babits Mihály San Remo-díja
Haász Gabriella • Babits Mihály San Remo-díja 55 1935 áprilisában került sor arra az összejövetelre, San Rerao Város kinevezett polgármestere, dr. Gianni Guidi és a Turisztikai Kezdeményezések Részvénytársaságának2 (SAIT) elnöke, Angelo Belloni között, amelynek az volt a célja, hogy megállapodjanak a díjak szervezeti hátteréről. Ezen az ülésen két alapvető döntés született: a San Remo Díjak Állandó Tanácsába a következő szervezetek delegálnak egy-egy tagot: az Olasz Királyi Akadémia, a Párttitkár, a Fasiszta Szakszervezetek Szellemi Szabadfoglalkozásúak és Művészek egyesülete; rajtuk kívül még a SAIT elnöke vett részt aTanács munkájában. A bizottság feladata, hogy előkészítse és kiírja a pályázatokat, meghatározza a feltételeket és az elbírálás módszereit, valamint kinevezze a zsűrit. Mindketten egyetértettek abban, hogy így sikerül majd biztosítani az értékállandóságot és a San Remo Díjak kedvező belföldi és külföldi visszhangját, megvalósítandó azokat az erkölcsi és turisztikai célokat, amelyeket a díjakkal célul tűztek ki maguk elé. A díjra öt - irodalom, zene, idegen szerző, festészet és szobrászat-kategóriában lehetett pályázni. A díjazottak kategóriánként ötven-ötvenezer líra pénzjutalomban részesültek. 1935. július 9-én Rómában hivatalosan is megalakult a San Remo Díjak Állandó Bizottsága (Comitato Permanente per i Premi San Remo), kidolgozták a díjak gyakorlati szervezéséhez szükséges szabályokat, az 1935. évi pályázati témákat, valamint megszervezték a kapcsolódó szakmai zsűriket. Különösen az irodalom kategóriájában beszélhetünk magas színvonalú zsűriről, hiszen ezt a szekciót Marinetti3, Bontempelli4 és Luzio alkotta, közülük kettő az akkori olasz irodalom élvonalába tartozó szerző. Babits szempontjából a legfontosabb bizottság, a Külföldi Szerző díjára jelölő zsűri névsora: Farinelli5, Novaro és Marpicati6. Ezen kívül a központi Zsűribe delegálták titkáraikat az egyes bizottságok: név szerint Marinettit, Műiét és Marainit. A díjat öt alkalommal, utoljára 1940-ben osztották ki, Babits Mihály tehát az utolsó díjazottak között volt. A pályázati kiírásokat áttekintve világosan látszik, hogy - már alapításának körülményeit tekintve is - a díj nem volt politikailag független elismerés. Egyes témák önmagukért beszélnek. 1935-ben az irodalmi díjra pályázóknak az alábbi témában kellett pályaművet benyújtaniuk: „a legjobb olasz nyelvű alkotásnak, mely élénk elegáns, vonzó formában, nyomon követi az irodalmunkban, politikánkban és művészetünkben azokat a filozófiai- és cselekményszálakat, amelyek fokozatosan, de szükségszerűen elvezették Itáliát a Risorgimentóig és így a fasiszta Forradalomig, mindezt azzal a céllal, hogy visszaadja az olasz polgárnak az öntudatot és a ’Cívis romanus’ kötelességtudatát”. A következő évben a fasizmus szellemét hangsúlyozó irodalmi műveket vártak. Az ideológiai kötöttség a többi kategóriában is megmutatkozott. 1937-ben például a szobrászat-kategóriában „A Fasizmus győ
