Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 2-3. szám - Agárdi Péter: Fejtő Ferenc és a József Attila-centenárium
42 Új Dunatáj • 2006. szeptember van; centenáriumi publikációinak hangsúlyos szakmai-tudományos üzenete is ez: a demokratikus szocializmus értékmodellje és mozgalma, a szociáldemokrácia joggal tekintheti magát a költő eszmei hátországának, szövetségesének. S ez a világkép nem rátét, nem teher, nem „vörös farok” a költészetén, hanem attól elválaszthatatlan, szerves ihlet. Ez tudományosan igazolt összefüggés, anélkül, hogy „a kommunista költő” ledöntött szobrának helyébe most „a szociáldemokrata költő”-ét akarnánk fölállítani és kanonizálni. A József Attila-centenárium nyelvpolitikai erőtere A költő életművének eleve erősen „átpolitizált” természete okán is a különböző politikai rendszerek és irányzatok nemcsak éltek ennek a ténynek az értelmezési lehetőségeivel, hanem gyakran vissza is éltek vele. 2005-ben sem hiányzott ez a szempont a szélesebb körű József Attila-recepcióból, ugyanakkor a költő mostani fogadtatása, kultusza - akarva-akaratlanul - maga is részese lett az ideológiai kontextusnak, a nyelvpolitikai erőtérnek, amelyet a meginduló országgyűlési választási kampány is tovább „ingerelt”. Míg pár évvel ezelőtt még azt is megkockáztathattuk, hogy József Attilának egyenesen jót tett a rendszerváltozás,43 2004-2006-ban - szemben a rendszerváltozás körüli évekkel - nem volt valamire való szellemi-politikai irányzat, amelyik (akár csak indirekten is) József Attila költői rangjának leértékelését hirdette volna, vagy legalább is ebben lett volna érdekelt. Sőt szinte mindenki örömmel regisztrálta: József Attila talán az egyetlen a XX. század, sőt a magyar költészet nagyjai közül, aki változatlan népszerűséget élvez az olvasóközönség, köztük a diákság soraiban, ha nem is azzal a szenvedélyességgel, mint az 1960-1970-es években. A hagyományos és az elektronikus tömegkultúra műfajai is sokat tettek József Attila népszerűségéért, elegendő csak Sebő Ferenc, Földes László (Hobó) vagy a Kaláka együttes régi és új dalaira, továbbá a különböző vetélkedők és pályázatok népszerűségére, a téma internetes lapjaira és hatalmas forgalmára utalni. Másik, külön tanulmányban foglalkozom a József Attila-év hivatalos és ellenzéki térfelű politikai megnyilatkozásaival, ehelyütt még bibliográfiailag sem szemlézem őket. Csak néhány - szükségképpen leegyszerűsítő - általánosítást emelek ki itt ebből az egyébként izgalmas recepciós övezetből. A hétköznapokba is leszivárgott mainstream történeti-ideológai vélekedés nyomán sokhelyütt nemcsak a „bolsevizmus”, a „kommunizmus” szitokszó, hanem a „marxizmus” s mindenféle „szocializmus” is. Csakhogy a költőt magát most már nem akarták támadni; jobboldali, konzervatív olvasók, irodalmárok is szeretik; mindemellett költészetének „istenes élménykörét” több versválogatás, konferencia, tanulmánykötet révén egyenesen önálló életre igye
