Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 2-3. szám - Agárdi Péter: Fejtő Ferenc és a József Attila-centenárium
36 Űj DUNATÁJ • 2006. SZEPTEMBER normaképzés” egységének egy kiemelkedő életmű kapcsán felszikrázó realizálását, hogy Dávidházi Péter kritikatörténeti alapvetésének módszertani szempontjára hivatkozzam.6 1938-as, immár a költő halála után, a Szép Szó emlékszámában közölt kitűnő nagytanulmányában7 Fejtő - ismét Tverdotát idézve - „a kritikák, a szubjektív hangú emlékezések és vallomások, életrajzi összefoglalások mellett, tárgyszerű, az életműre koncentráló írásában lerakja a később kibontakozó József Attila-kutatás alapjait.” Legyünk tárgyilagosak és igazságosak: Németh Andor és mások mellett, de kétségtelenül a legnagyobb elméleti és irodalomtörténeti távlatossággal. A dicsérő jelzőkkel általában fukaron bánó Veres András is több esetben méltatja a tanulmány úttörő jelentőségét,8 az egyik élő centenáriumi vitában pedig egyenesen „zseniális”-nak minősíti ezt a pályaképet.9 1945 után a kétrészes József Attila, az útmutató10 játszott meghatározó szerepet mind a költő bölcseleti életművének, nyilvános prózai tépelődéseinek szakmai értelmezésében, mind pedig a koalíciós - de már a sztálini-rákosista diktatúra felé sodródó - Magyarország szociáldemokrata (azaz egy antibolsevista szellemű marxista folytonosságot vállaló és hangsúlyozó) kulturális-ideológiai önszemléletében. Aligha véletlen, hogy ez a nagyjelentőségű tanulmány mindkét 2005-ös centenáriumi Fejtő-kötetbe bekerült. (A rendszerváltozás utáni hazai Fejtő-kötetek közül több már korábban is újraközölte.) 1948 és az 1980-as évek eleje között - ismereteim szerint - Magyarországon nem jelent meg Fejtő tollából sem régi, sem új József Attila-írás; ennek okait, Fejtő politikai anatéma alá helyezésének motívumait és következményeit aligha szükséges itt részleteznem. Ugyanakkor tény: ezek az évtizedek Fejtő párizsi alkotóműhelyében elsősorban a politikai szemleíró és a jelenkortörténész, más vonatkozásban a közíró munkássága kibontakozásának az időszakát jelentik. Hírügynökségi, publicisztikai és a kelet-európai ún. népi demokráciák históriáját feldolgozó történetírói munkássága műfaj- és életformaváltó módon intézményesült, s tengelyébe a szovjet blokk politikájának átfogó, tudományos igényű, ugyanakkor intenzív napi publicisztikai vitákat is involváló bírálata került. Jóllehet több írását közlik jugoszláviai magyar folyóiratok, aminek az akkori politikai helyzetben külön pikantériája is van, Fejtőnek az eleven magyar kultúrával kialakult kapcsolatai kényszerűen meglazultak. Bár számos cikkben idézte és védte József Attila emlékét a külföldi magyar és idegen nyelvű sajtóban, emlékiratai Párizsban megjelent 1986-os kiadásának oldalain11 hosszabban is, az 1950-1970-es években revelálóan új József Attila-tanulmány, illetve elemzés írására nem volt érkezése. Kettőt e rövidebbek közül mégis említek, már csak azért is, mert hiányolom őket a teljességre törekvő 2005-ös gyűjteményből, a József Attila
