Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 1. szám - JÓZSEF ATTILA-VERSEK (ANGOL NYELVEN)-ZOLLMAN PÉTER FORDÍTÁSAI - Lengyel András: A Medvetánc keletkezéstörténetéhez - egyik homályos mozzanatáról

68 Űj Dunatáj • 2005. március A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Németh Andor ugyanis nem abban téve­dett, hogy Koestler 1932-ben járt Pesten, hanem abban, hogy ezt az 1932-es látogatást emlékezete összevonta a Szovjetunióból 1933 nyarán visszatért Koestler hosszabb (s így több benyomást implikáló, az emlékezetben jobban megrögzülő) magyarországi tartózkodásával. Koestler valójában 1932-ben, 1933-ban (s alighanem később is) járt Pesten. Szülei Pesten éltek (33-ban is ezért jött „haza”, Pestre), s időnként - főleg hosz­­szabb utazásai előtt s után - máskor is meglátogatta őket. Tőle magától tudjuk, hogy édesanyját fölkeresni akarván, 1933-ban még a szlovákiai Kálnán lakó unokatestvérét is meglátogatta - mert édesanyja akkor ott tartózkodott (Koestler 1989 [1954], 45.). Azt pedig, hogy Szovjetunió-beli útja előtt 1932-ben, ha rövid időre is, szintén hazalá­togatott, explicite ugyan nem állítja, de sejteti. Szovjetunió-beli egy évének (1932-33) következményeiről beszámolva ő maga mondja egy odavetett mondatban: „A sikeres [berlini] éveimben megtakarított pénzemet már akkor a szüleimnek adtam, mielőtt [1932-ben] Oroszországba mentem” (Koestler 1989 [1954], 43.). Azaz, minden jel szerint, hosszúra tervezett Szovjetunió-beli tartózkodása előtt hazajött szüleihez bú­­csúzkodni, s átadta nekik megtakarított pénzét. S azt is tudjuk emlékezéseiből, hogy a SzU-beli utazás előtti időkben is szoros kapcsolatot tartott Németh Andorral, aki ez időben - egy közös publikációjuk honoráriumának rá eső részéből - „két-három hónapig” Berlinben, Koestlernél lakott, s csak Koestler tervezett „oroszországi” útja előtt tért vissza Budapestre (Koestler 1989 [1954], 48., vö. még 49.). Németh Andor, Koestler Arthúr és József Attila tehát, megítélésem szerint, 1932 nyarán (is) lehettek együtt Budapesten. (Az pedig nem meglepő, hogy az 1933-as együttlét - hosszabb idejű s gazdagabb eseménytörténetű lévén - az emlékezetben is jobban megmaradt, mint a rövidebb 1932-es epizód.) De lehetett-e ennek az 1932-es együtt töltött napnak a helyszíne Berény Róbert lakása? Minden valószínűség szerint igen. Tasi József kutatásaiból tudjuk, hogy József Attila és Berény Róbert már 1932 nyarán, a Halálbüntetés Ellenes Szövetség neve­zetes röpiratának ügye idején is igen szoros kapcsolatban álltak. Július 30-án, rend­őrségi kihallgatásakor, József Attila, aki a röpiratot megszövegezte, egyebek közt - a felelősséget az érintett előzetes jóváhagyásával megosztani igyekezvén - Berény Ró­bertét is társszerzőként nevezte meg. A röpcédula szövegének véglegesítésében, val­lotta, „többen részt vettek, így rajtam kívül Illyés Gyula banktisztviselő író, Zsolt Béla író, Szímonidesz Lajos író, Berény Róbert festőművész és mások akiket nem ismerek” (idézi Tasi 1996. 164.). S bár Berénynek a szöveghez semmi köze nem volt, augusztus 1 -jén, amikor őt is kihallgatták, nem cáfolta meg a költőt, hanem - a lényeget illetően

Next

/
Thumbnails
Contents