Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 1. szám - JÓZSEF ATTILA-VERSEK (ANGOL NYELVEN)-ZOLLMAN PÉTER FORDÍTÁSAI - Tverdota György: Tömeg
Tverdota György • Tömeg 55 állítanunk, amint ami tömöríti a személyiséget. Aki cselekszik, az nem tétovázhat, nem álmodozhat, nem révedezhet, nem delirálhat. Az célokat tűz ki, esélyeket latolgat, mérlegeli, milyen magatartást vállal és milyet nem? Milyen árat hajlandó fizetni és fizettetni a cél megvalósításáért. Horváth és vele mi is, az akarat költészetéről és jellemlíráról beszél. Kétféleképpen lehet állást foglalni ezzel a tényállással kapcsolatban. Kategorikusan el lehet utasítani, mondván, hogy az ilyen versmagatartás teljesen korszerűtlen, ezen a kor mértékadó költői, Benn, Eliot, Ezra Pound, Valéry, Rilke már régen túl vannak. Vagy pedig komolyan lehet venni, s akkor mérlegre lehet tenni azt a művészi teljesítményt, amely erre a költői magatartásra és programra épül. Én ez utóbbi megoldást választom. A vers mögött, ha a Tüntetési figyelembe vesszük, jelen van Kassák és a magyar avantgárd expresszionista költői gyakorlata. Teljes bizonyossággal jelen van Ady Rohanunk a forradalomba című verse. De szoros közvetlen intertextuális vonatkozásként Petőfivel kell számolnunk, s elsősorban a Föltámadott a tenger című verssel. Szabolcsi már a Tüntetést is összefüggésbe hozta Petőfivel, igaz, A XIX. század költőivel: „Közepének tízsoros körmondata egyébként táplálkozik a 19. századi magyar hagyományból, Petőfiből (A XIX. század költői) és az expresszionista versbeszédből.” Pedig a Tüntetésben jelen van a tüntető tömegnek tengerhez való hasonlítása, s feltűnik a hajó-képzet, bár hangulatában és kifutásában eltérően a Föltámadott a tenger tenger-hajó relációjától: „Hát hol az a tenger, amelyik / Ily kedvvel ringatna gyönyörű hajót, / Mint ez a kormos és éhes tömeg / A lelkesedés karcsú suhanását.” A víz elementáris ereje, amely mindenek fölött úr, amely minden útjába eső akadályt elsodor, a Petőfi-vers gondolatmenetének irányító témája: „Föltámadott a tenger, a népek tengere, ijesztve eget és földet, szilaj hullámokat vet rémítő ereje. Látjátok ezt a táncot? Halljátok e zenét? Akik még nem tudtátok, most megtanulhatjátok, hogyan mulat a nép.” A Tömeg egyik részletében ez a képlet határozottan felbukkan: „Folyót piszkál a szalmaszál, - / ni, kapja, viszi már az ár! / és sodorja a padokat, / a kiszniket, a kocsikat, / a csákókat, a lovakat, / a fölmutatott kardokat - -”. Igaz, hogy Petőfinél az elementáris erejű víz: a tenger, míg József Attilánál az áradó folyó. Persze, Petőfinek is van olyan verse, amely az áradás mindent elsodró erejét szemlélteti: a Tisza, amelynek folyója „zúgva-bőgve törte át a gátot, / el akarta nyelni a világot.” (Emlékeztetőül: „Világ, bekap a tömeg!”) Amit a tüntető megmozdulásra alkalmazott víz-metaforán túl Petőfiből kiindulva magyarázhatunk meg a versből, az a mű alapgesztusa: a felkelt forradalmi néptömeg ellenállhatatlan hatalmát érzékeltetni, hogy ezzel az összefogásra, a közös harc végigvitelére bátorítson. A mód, ahogyan ezt a gesztust megvalósítja, teljesen eredeti,
