Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 1. szám - JÓZSEF ATTILA-VERSEK (ANGOL NYELVEN)-ZOLLMAN PÉTER FORDÍTÁSAI - Tverdota György: Tömeg
52 Űj Dunatáj • 2005. március közösség erejét elhitesse, élménnyé tegye a közösség tagjai számára. Tudjuk jól, hogy nagyon sokszor, talán az esetek többségében az ilyen manifesztációk illúziókeltők, erősebbnek mutatják az adott közösséget, mint amilyennek azokban a küzdelmekben bizonyul, amelyeket meg kell vívnia. A nácizmus nagy happeningjei óta egyébként a nagy tömegfelvonulásokhoz gyakran valami rossz íz vegyül: annak tudata, hogy az embereket rossz ügyek mellett is kiállásra lehet bírni, manipulálni. A résztvevők száma és az ügy nemessége nem feltétlenül áll arányban egymással. 1930. szeptember elsején mindenesetre József Attila még aggálytalanul lelkesedhetett. Az esemény nagyszerűsége, s a tüntetés szervezői által kitűzött célok, a munka és a kenyér követelése a proletariátus számára a legteljesebb azonosulást váltotta ki belőle. A tüntetésnek akár a Magyarországon is megvan a maga kis irodalma. Elég, ha Ady Rohanunk a forradalomba című versére, vagy Babitséra utalunk, amelyik a Május 23. Rákospalotán címet viseli, vagy Kassák több avantgárd kompozícióját említem vagy Radnóti Hispánia, Hispánia című költeményét, de Nagy Lajos novelláit is idézhetném. Mindettől itt eltekintek, és megmaradok József Attila költészetének keretei között. Angyalosi Gergely egyik, egészében kitűnő, gondolatébresztő írásában, amely A költői szubjektum változatai József Attila lírájában címmel jelent meg, nagyon érdekes összefüggésben merül föl a Tömeg című vers. Angyalosi szempontjának a végiggondolása segít abban, hogy a verset elhelyezzük az életműben és általában költészetünk történetében. Angyalosi szerint a mai befogadót, (pontosabban a nyolcvanas évek közepének olvasóját) kevésbé tartják eleven izgalomban József Attila olyan versei, amelyekben a mű középpontját szubsztanciális én foglalja el: „Ez a szubjektum - írja Angyalosi - lehet akármilyen bonyolult szerkezetű - a tudat lámpásától átvilágított és átvilágítható, egyetlen központi mag köré rendeződő, úgynevezett szubsztanciális szubjektum, amely képes arra, hogy a rajta kívül eső világot önmagába integrálja.” Ma sokkal érdekesebbek szerinte az olyan versek, amelyek „egy új típusú, nyitottabb, ennél fogva azonban a hagyományos értelemben »formátlanabb« lírai szubjektivitás kialakulása” felé mutatnak. Ez a koncepció nem önmagában érdekes számunkra, hiszen világosan felismerhető, hogy a kibontakozó posztmodern irodalom nézőpontjából tekint viszsza Angyalosi József Attila teljesítményére. Tételei azért fontosak számunkra, mert a szubjektum kétféle pozícióját József Attila két versének szembeállításával jellemzi: „Ebből a szempontból érdemes összehasonlítani az 1924-es Tüntetést az 1930-ban íródott Tömeggel A sok hasonlóság ellenére a döntő különbség az, hogy az utóbbi műben a költői én a közösségvállalás ellenére határozottan megkülönbözteti magát
