Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 1. szám - JÓZSEF ATTILA-VERSEK (ANGOL NYELVEN)-ZOLLMAN PÉTER FORDÍTÁSAI - Tverdota György: Tömeg
Tverdota György • Tömeg 53 a tömegtől, látványként szemléli azt, míg a Tüntetés a teljes én-feloldás - igaz, csak részben sikeres - kísérlete.” Az első tanulság, amelyet nyomban le kell vonnunk az idézetből az, hogy a Tömeg, noha egy pontszerűen meghatározható eseményre visszhangzik, nem valamiféle szinguláris élmény egyszeri reakciója. Még annyira sem, mint a Tiszazug. Tüntetések máskor is voltak, s az 1930. szeptember elsejei élménynek előzményei vannak az életpályán. De nemcsak az életpályán, hanem a költői pályán is, hiszen ugyanarra az élményre már kidolgozott egy korábbi szövegvariánst, a Tüntetést, amellyel a későbbi szöveg, a Tömeg összefüggésbe hozható. Azaz kiléphetünk a valóság - költemény relációból és átléphetünk a szövegköziség viszonylatába. Sőt, a szövegköziséget radikalizálhatnánk, amennyiben bevonnánk töprengéseinkbe az előbb említett tüntetéstematikájú irodalmat. Maradjunk azonban József Attila két versénél, s tegyük föl a kérdést: hogy is állunk a versbeli szubjektummal? A szubjektum helyzete a két versben két vonatkozásban különbözik. Egyrészt abban, hogy a Tüntetés kezdő soraiban egy olyan képpel, a vér metaforájával él a költő, amely úgy értelmezhető, mintha az utcán tüntető tömeg nem lenne más, mint a versszubjektum ereiből az utcára kifutott vér. Az egyén így testileg is mintegy megsokszorozódik, sőt, halmazállapotot vált. Ráadásul a versszubjektum eleve többes számban áll: „Kiszaladt a vér ereméből / S most az utcákon nyargal végig.” A másik vonatkozás pedig az, hogy a szöveg több pontján többes szám első személyben szól a költő: „Szánkból sistergő meteorok hullnak”, „Az ég ekhóját mellünk visszadobja”. Ez utóbbi vonatkozás azonban korántsem újszerű, sőt, banálisnak mondható. Attól, hogy többes számban fogalmazok, még meg tudom magamat különböztetni a társaimtól. Ez a megkülönböztetés a versben meg is történik, például helyviszonyként: „íme, eljöttek a gyárkémények / Szikrát lehelő arkangyalai.” Az idézetben én által a versben elfoglalt, rögzített helyhez közelítő lényekről van szó, pontosan úgy, ahogy a Tömeg igéje esetében: „Jön a tömeg, a tömeg.” A 13. sorban olvasható kifejezés: „ez a kormos és éhes tömeg” a rámutatás révén ugyancsak megkülönbözteti a rámutató ént a tömegtől, amelyre rámutat. Az én pozíciójának különbsége a két versben, ha fenn is áll, korántsem olyan látványosan nagy, mint amilyennek Angyalosi oppozíciója beállítja. Másrészt a Tömeg lírai énje, noha csakugyan „határozottan megkülönbözteti magát a tömegtől”, az már igen nagy túlzás, hogy „látványként szemlélné azt”. Ez utóbbi állítás akkor lenne igaz, ha izgatott kiáltásokkal az alany nem adná tudtunkra, hogy a rendfenntartó erők és a tüntetők harcában ő a tömeg oldalán áll, a tömegnek szurkol. Különösen a „Világ, bekap a tömeg!” eksztatikus, elragadtatott diadalordításra hív
