Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 1. szám - JÓZSEF ATTILA-VERSEK (ANGOL NYELVEN)-ZOLLMAN PÉTER FORDÍTÁSAI - Bókay Antal: Szerelem analitika
Bókay Antal • Szerelem analitika - József Attila 1928-BAN 45 kötődő versek mindegyikében ott rejtőzött ez az átható ritmus, ismétlődés. A khóra nem jelentés, hanem a „jelentősség valamiféle modalitása”, van benne valami „objektív rendezettség”15, de ez a rend egy természeti rend, talán „az anya testének rendje”, amely „közvetíti a társadalmi viszonyokat szervező szimbolikus törvényt”16. A khóra ilyen titokzatos organikus materialitását a vers minden eleme jelzi nekünk. A vers két szakasza választja élesen ketté a szerelem ilyen kettős természetét. Az első az öröklété, tere, tárgya az abszolút, tele metaforikus, allegorikus áthallásokkal, asszociációkkal: nád, víz, ég, csók sorozat tökéletes tényszerű és tárgyszerű pontossággal szerkesztett képsor, a beszélő ember szintje középütt, a lenn a víz szintje, fenn az ég szintje, majd újra minden természeti teljességet immár magába gyűjtve, a szerelmes ember, a csók szintje. Talán nem véletlen, hogy a szerelem rekvizitumai közül éppen a csók jelenik meg ebben a kontextusban, ez is érzéki összekapcsolódás, híd két ember között, de különössége, hogy az arcok, az ének egymás felé fordulnak és míg az érzéki ölelést az orgazmus szükségszerűen megszakítja, a csók tud majdnem végtelen lenni. Az első szakaszban van egy másik, meghatározó, különleges szó, az első és második sor elején, azaz nagyon kiemelt helyen ismétlődő „holott”. Egyrészt semmit sem jelent, semmiféle funkciója sincs, másrészt mindent, az egész verset tartalmazza. A szó két részből áll, egy kérdező „hol?”-ból és egy rámutató „otf’-ból. Talán ilyen a szerelem, nem lehet tudni, hogy hol is van és mindig nagyon lehet érezni, hogy ott van, meghatározott határozatlan, a totális van, a mindenütt ott lévő, és sehol sem megragadható, sehogy se rögzíthető. A vers erőteljes hipogrammatikus-materiális kidolgozottsága továbbá nem teszi lehetetlenné azt az asszociációt, hogy a „holott” hozza magával a „halott” szót, azaz itt is megjelenik a szerelem és halál elkerülhetetlen összefonódása. A vers második szakasza radikálisan más üzenet. Egyrészt az első szó a „lehet” már bizonytalanságba helyezi a bizonyosságot, az első szakasz abszolútumait, annak általános, magáról a szerelemről szóló beszéde helyett most már róla, a szeretett másikról van szó, akinek a történetében megjelennek a szerelem belső ellentmondásai, az abszolutum felől beszélő elkerülhetetlen és tragikus sorsa. És végül, erőteljes váltásként az eddig állapotszerű kép ellentmondásos történetté változik, narrativizálódik. Végülis a szerelem elmúlásáról van szó, illetve paradox módon arról, hogy Másik, a szeretett lény már mást szeret. A furcsa ebben, hogy a szerelem, a ringatás örök marad, csak a szereplők (Luca, Márta) cserélődnek, a szerelem olyan, mint egy belső nap, hol itt, hol ott süt, „szerelme földerül majd mással”. A második szakasz „lehet”re, a lét, szerelem voltaképpen elkerülhetetlen változására építő üzenetét az utolsó
