Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 4. szám - Műmelléklet: Cyránski Mária szobrászművész

„Egész nap egy falatot sem ettünk. Négy órája várunk. Miért késtek ennyit?"14 A kérdés valódi beszédaktusa inkább az elmarasztalás, mint a késés oka iránti érdeklődés. A szekvenciapárok kezdeményező és reagáló jellege általában kiegészül a visszacsatolás folyamatos jelenlétével, a köszönés nyitó szekvenciája a másik fél üdvözlő megnyilatkozását hívja elő. Ebben a jelenetben azonban a köszönés is elveszíti fatikus szerepét, hiszen a házaspár hezitációs szünetei nem minősülnek reakcióknak, sem a köszönésre, sem a kérdés illokúciós tartalmára15 nem adnak választ, s ezzel a diskurzus szekvenciális rendezettségét már az első beszédlépésben felborítják.

A dialógusok interaktív jellegéből adódóan a szövegszervezésben az adó és a vevő egyidejű közreműködésére van szükség, ezért a párbeszédek egyik rendezőelve a megnyilatkozások állandó cserélődése, vagyis a beszélőváltás mechanizmusa. Az élőbeszédbeli forduló16 soha nem előre meghatározott helyen, forgatókönyv-szerűen zajlik, hanem az arra alkalmas pillanatban történik meg, melyet a beszélő jelei érzékeltetnek. Ilyen jel a téma lezárása, a szünet vagy a töltelék elemek használata, az intonáció jelei, de a verbális elemeken kívül nagyon fontos szerepet játszanak a nem nyelvi üzenetek is, mint a testtartás vagy a szemkontaktus. A beszélőváltás többféle módon is megvalósulhat, leggyakrabban a pillanatnyi beszélő választja ki a következőt akár konkrét felszólítással vagy kérdéssel, akár a nonverbális eszközök segítségével, vagyis a szó átadása különböző jelek kombinációjával történik. A külválasztás mellett leggyakoribb lépésváltó forma az önkiválasztás esete, amikor a következő alany felkérés nélkül, magától kezd el beszélni. Ha túl nagy az egyes lépések közötti hézag, és a szünet hossza zavaró tényezőként hat, az eredeti beszélő is folytathatja a szöveget, és később újabb kísérletet tehet a szó átadására. A drámai dialógusok beszélőváltásai leggyakrabban önkiválasztással történnek17, főleg a 7. jelenetben gyakori, hogy a szereplők kéretlenül beleszólnak a társalgásba, hozzáfűzik gondolataikat az elhangzottakhoz, megállapításokat tesznek vagy véleményt közölnek:

Mrs. Martin: Megkötötte a cipőfűzőjét, mert kioldódott.

Mind a hárman: Fantasztikus!

Mr. Smith: Ha nem maga mondja, el se hiszem.

Mr. Martin: Miért? Útközben az ember még ennél is cifrább dolgokat tapasztal. Ma például a saját két szememmel láttam a földalattin egy férfit: ült az ülésen, és nyugodtan újságot olvasott.

Mrs. Smith: Micsoda hóbortos alakok vannak.16

A kérdéses külválasztás19 a beszédjog átadásának legjellemzőbb esete, erre a három diskurzus közül az 1. jelenetben találjuk a legtöbb példát, és itt találkozhatunk a változatlan beszélő20, Mrs. Smith megnyilatkozásaival is, aki válasz hiányában tizenegy alkalommal folytatja saját nyitó szekvenciáját:

5