Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 4. szám - Műmelléklet: Cyránski Mária szobrászművész
KORUNK IRODALMA - KORUNK NYELVE? A diskurzus abszurditása Eugene Ionesco A kopasz énekesnő című drámájában „A lét bensejében minden logikus, ott nincsen abszurd." Eugene Ionesco1 A diskurzuselemzés legfontosabb kutatási területe a beszélt nyelvi társalgások vizsgálata, de ezen kívül az írott szövegként létrehozott szépirodalmi dialógusok struktúrájával, azok kommunikatív tartalmával és a dialógussal mint önálló szövegtípussal is foglalkozik. Ebből adódóan módszerei jól alkalmazhatók a dialógusokból felépülő szövegstruktúrájú szépirodalmi alkotások, a drámák konverzációs elemzésében is, hiszen a drámai akció a szereplők közötti szituációkból és azok nyelvi megformálásából bontakozik ki. A dialógusok szövegépítésén keresztül a szereplők egymáshoz és a világhoz való viszonya, a szerző nézőpontja is feltárul, mert ezek a megnyilatkozások rögzítik az író világlátását, a dráma tehát nem más, mint a dialógusokban konzervált valóság. A dialógusnak mint minden szövegtípusnak meghatározhatók a szemantikai, szintaktikai és pragmatikai jellemzői. Minden párbeszéd verbálisán megformált cselekvéssor, mely a nyilatkozatok szabályos ismétlődéséből, szekvencia párokba tömörüléséből alakul ki. A replikastimulus magában hordozza a replikareakciót2, tehát a nyitó és záró szekvenciának jelentésbeli (szemantikai) és grammatikai (szintaktikai) összefüggésben kell állnia egymással. Minden verbális megnyilatkozás egyben beszédaktus3 is, hiszen célja egy kommunikációs feladat megoldása, s ezt csak akkor teljesíti, ha a társalgás résztvevői nemcsak a nyelvi, hanem a kommunikatív kompetenciával is rendelkeznek. Gumperz szerint „a nyelvi kompetencia a beszélőnek a grammatikailag helyes mondatok létrehozására szolgáló képessége, a kommunikatív kompetencia viszont azt a képességét jellemzi, amelynek segítségével kiválasztja a számára hozzáférhető, grammatikailag helyes kifejezések összegéből azokat a formákat, amelyek helyesen tükrözik azokat a társadalmi normákat, amelyek a speciális találkozások alkalmával szabályozzák a viselkedést.”4 A dialógus pragmatikai aspektusa tehát a kommunikatív formák, a funkcionális típusok, a kommunikatív intenciók, a direkt és indirekt beszédaktusok, az adekvát reagálás, az implikatúrák, preszuppozíciók és a metakommunikációs eszközök felismerése és alkalmazása a társas interakcióban.5 A dialógusok általános ismérvei nemcsak a beszélt nyelvben, hanem az írott szövegekben is gyakran megváltoznak, sérülnek, átalakulnak. A spontán nyelvhasználatban a szimultán gondolkodás és szövegalkotás nehézsége, a gyors reakciók és beszélőváltások és a szituációnak megfelelő stratégiák felismerése okozza a diskur-3
