Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 4. szám - Füzi László: Határhelyzetben - tűnődések Baka István költészetéről
76 Űj DUNATÁJ • 2005. DECEMBER nem látok ilyesféle fordulatot Baka költészetében. Azt látom, hogy Baka, mesterségéhez (hivatásához, küldetéséhez, művészetéhez, ahogy tetszik) híven haláláig rögzítette benyomásait és gazdagította azokkal a nyelvet: az egyetlen dolgot, amiben feltétel nélküli szeretetet és igazi nagyságot érzett élete során. (Bodor Béla:... Kemény hullámú lobbal ég..., 2005,343) Nem tudom, hogy ez a talán mégiscsak egy-egy (avagy: egy) egységgé összeálló szöveghalmaz mindenkinek azt jelenti-e, amit nekem. Feltehetően nem, hiszen kevesek figyelték-figyelhették Baka István költészetének kialakulását-felfelé ívelődését, majd tragikus lezáródását kortársként, s kortársként is sokszor közvetlen közelről, a verseket első megjelenési helyükön, aztán pedig kötetekben is olvasva, s kevesen lehetnek olyanok, akik számára egy-egy villanásból a Baka-életmű egésze és annak fogadtatástörténete felidéződik. De - s a fentebb idézett szövegek ezt bizonyítják számomra -, azok sem voltak kevesen, akik Bakáról indulásától kezdve valójában mindent tudtak, s mindent el is olvastak, amit ebben a vonatkozásban el kellett olvasniuk. A fenti két szöveghalmaz létrehozásával tulajdonképpen nem is volt más célom, minthogy bizonyítsam egyrészt azt, hogy Baka István versről való gondolkodása rendkívüli sűrűségű elméleti szövegeket hozott létre, másrészt pedig azt, hogy már Baka István életében és közvetlenül halála után kialakult az az értelmezési mező, amelyik későbbi korok Baka-olvasóit és értelmezőit vezetni fogja. Miután az adott keretek között a teljességre nem törekedhettem, adódott a lehetőség, hogy Baka István legfontosabb életrajzi és elméleti megnyilvánulásait az általam válogatott könyv anyagából válogassam (azaz a válogatás válogatását adjam), míg mintegy a magam felróható szubjektivitását ellensúlyozandó fordultam a tanulmányában a kritikai anyag szemlézését is elvégző Bodor Bélához, annál is inkább örömmel tettem ezt, mert Bodor Béla az újabb hazai tanulmányíró gyakorlattal szemben teljes filológiai hátteret rajzol fel írásaiban. A tét végső soron azonban az volt, hogy szinte véletlenszerűen kiválasztott szövegeket állítsak egymás mellé, s így, általuk bizonyítsam azt, hogy mind a szerzőnek a saját életéről és költészetéről mondott szavai, mind pedig az erről a költészetről keletkezett értelmező-kritikai irodalom rendkívül magas színvonalú volt, s a két oldal olyan egységet képez, amilyen talán csak József Attila versei, elméleti írásai és a verseiről írott tanulmányok, kritikák között jött létre, egységen most azt értve, hogy a két oldal együttesen tartalmazza a máig hatóan létező ismereteket és levezetéseket, értelmezéseket. Azon a hatalmas logikai rendszeren, amelyik magába foglalta József Attila világát és mindazt, ami ekörül a világ körül a kortársak részéről megfogalmazódott, a mai napig nem léptünk túl, ezért is gondolom, hogy a gondolkodásnak és az
