Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 4. szám - Füzi László: Határhelyzetben - tűnődések Baka István költészetéről
Fűzi László • Határhelyzetben 75 A nyelvben létezés és a szerepben létezés Baka számára magának a létezésnek a minőségi módja. Nyilvánvaló, hogy nem lehet igazuk, akik a Sztyepan Pehotnij... verseit a korábbi, állítólag nemzeti’ elkötelezettségű szerepversekhez képest gyengébbeknek tartják, de azoknak sem, akik éppen azokhoz képest látják az első pályaszakasz verseit alacsonyabb színvonalúaknak (már csak azért sem, mert az első kötetből Baka egyszerűen átemelt verseket a Sztyepan Pehotnij jegyzetfüzeté-be, s azok ott tökéletesen a helyükön vannak). Az orosz költő alakja elsősorban az olvasók számára jelentett új fejezetet a Baka-költészetben, mert a versek mellé egybefüggő homlokzatelbeszélés elképzelését tette lehetővé. (Bodor Béla:... Kemény hullámú lobbal ég..., 2005,347) Könyvheti könyv volt Baka István utolsó, életében megjelent kötete, a November angyalához (Jelenkor Kiadó). Aki akkor (is) olvasta, és aki most (is), a költő halála után, vagy éppen a halálhír nyomán, elolvasta a kötet verseit, aligha mondhat mást, csak annyit, hogy a November angyalához az élettől való búcsúvétel, a katartikus halálélmény után írt versek könyve. A költő életrajzának közeli ismerői igazolhatják vagy cáfolhatják meg a versolvasónak ezt a gondolatát. A versek, ahogyan a kötet hat rövid, négyszer három és kétszer hat versből álló ciklusában egymást követik, arról a sivár megnyugvásról tudósítanak, amit már nem zavar meg sem a búcsú fájdalma, sem a halál rettenete. Egész verseken átburjánzó jelképek, figyelmesen és pontosan megformált metaforák, jól hallatszó verszene, hibátlanul végigvezetett hosszú versmondatok rendje építi fel a verseket, amelyekből szinte programszerűen hiányoznak az újítások, hiányzik a másképpen mondás szenvedélye, a különbözés, az elkülönülés és eltérés költőket olyannyira vonzó indulata. Itt már minden befejeződött, már semmi sem kezdődhet meg, és nem is kezdődhet újra. A költő túl van az e világi szenvedésen. (Bányai János: Yorick, Pehotnij, Búcsú barátaimtól, 246) Lehangoltan olvastam azokat az eszmefuttatásokat, melyek Baka súlyos betegsége idején írott verseit elemezve valamiféle minőségi ugrást, letisztulást, új mélységek megjelenését, nagy szintézist találtak. Felháborító teóriának tartom, hogy akkor lesz valakiből nagy költő, amikor rákos daganat nő a vastagbelében. Én nem látok ilyen fordulatot Baka költészetében. (Azpersze elgondolkodtató észrevétel, miszerint „a November angyalához az élettől való búcsúvétel, a katartikus halálélmény után írt versek könyve.” - Bányai János. Tehát hogy a betegség, agónia, halálközelség éppúgy téma, esetleg forma számára, mint korábban az erdő fényjelenségei vagy éppen a pétervári - leningrádi - költők irodalmisága. Ez ugyanis éppen ellentett irányú oksági láncot jelent.) Én
