Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 4. szám - Füzi László: Határhelyzetben - tűnődések Baka István költészetéről
70 Űj ÜUNATÁJ • 2005. DECEMBER mint egy mag, amit elvetünk. Aztán fa lesz belőle vagy búzakalász. Aztán pedig a vers. Számomra a szép vers - nem az enyém, a másoké, nagyobbaké is - olyan, mint egy fa. Mint egy táj. Nem szeretek verset elemezni, és ezért nem szeretek. Az számomra létezik! Legalább annyira létező dolog, mint amit naponta átélek. (Nyelv által a világ - Balog József beszélgetése Baka Istvánnal, 231-232) Két költői szerep ellenszenves számomra: az egyik a váteszi, mert teljesen talajtalan, a másik a magánköltői, az, amelyik teljesen elvész a partikularitásban. A költő legyen szerény, igyekezzen fontos dolgokat kimondani, de ne higgye azt, hogy népet vezet, de azt se képzelje, hogy banális élményei fontosak lehetnek mások számára, különösen, ha a stílusa is merő, bár idézőjelbe tett banalitás. („Akkor vagyok a legszemélyesebb, amikor álarcot veszek föl” - Vecsernyés Imre beszélgetése Baka Istvánnal 86) Ha a történelmi alak világába belehelyezkedem, akkor tudom a legjobban kifejezni magam. Nem véletlen, hogy történelmi alakokról szóló verset - csak egyes szám első személyben írok. Mert nem őt, hanem rajta keresztül magamat próbálom megfogalmazni. Akkor vagyok a legszemélyesebb, amikor álarcot veszek föl. („Akkor vagyok a legszemélyesebb, amikor álarcot veszek föl” - Vecsernyés Imre beszélgetése Baka Istvánnal 88) Mindig is alteregóra volt szükségem, mert magamat sohasem tartottam igazán fontosnak. Kicsit fura és indokolatlan is volt, hogy nagy történelmi személyiségeket választottam ki alteregónak, mint Széchenyi, vagy Zrínyi, vagy Ady. Bár az Adynak ajánlott vers azért nem teljesen ő. Ezek inkább voltak szerepjátszások. De amikor Yorick lettem, vagy Sztyepan Pehotnij, itt már önmagamat úgy adhattam, hogy nem kellett letagadnom az esendőségemet, a gyengeségemet és a bűneimet sem. (Nem tettem le a tollat... - Zalán Tibor beszélgetése Baka Istvánnal, 1994 nyara 142) Nekem kellett ez a betegség. Úgy is mint büntetés, úgy is mint megváltás. Én nagyon rosszul éltem az elmúlt években. Sokat ittam - dolgoztam is sokat -, rossz voltam a környezetemhez. Önmagamhoz is. Tavaly nyáron már el is köszöntem. Azt hittem, vége van. Aztán itt maradtam. Megműtötték, sikerült. Most próbálok jobban figyelni magam köré. Ha lenne Isten, ez volna a büntetés. De nincsen, mert a büntetés ugyan
