Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 4. szám - Füzi László: Határhelyzetben - tűnődések Baka István költészetéről
68 Űj DUNATÁJ • 2005. DECEMBER mindig is élt egy nosztalgia szülővárosom iránt, ahol bizonyára ugyanolyan rosszul éreztem volna magam, ha ott maradok... De ebben a virtuális, mondjam azt, hogy a reális, a lényemmé vált Szekszárdban ott vagyok, akkor is ha nem lakom ott, hanem csak ott élek. (Szekszárdi mise - Dránovits István beszélgetése Baka Istvánnal, 11-12) Életét Szekszárd és Szeged között élte. Tulajdonképpen sem itt, sem ott. A két képzetes helyszín között. Az elfüggönyözött cellában. Annak mágikus gravitációjában, arcok emlékével átitatott és ritmikusan vibráló levegőjében, ahol a félhomály pamacsai zeneszóval és pipafüsttel keveredtek. (Szepesi Attila: A cella, 42) Mitől szenvedek leginkább? Talán attól, hogy sem beilleszkedni nem tudok, sem igazán kiválni. Közösségre vágyakozom, céllal bíró közösségre, de úgy tűnik, nálunk minden intézménnyé merevedik, mintha egy bürokratikus hierarchiában tudnánk csak mozogni. ... Húszéves koromban, amikor még jóval kevesebb kényszerítő körülmény nehezedett rám, kevésbé éreztem magam szabadnak, mint ma, harmincévesen. Természetesen a belső szabadságról beszélek. Minél többet értek a világból, belül annál szabadabb vagyok. A verset a szabadság eszközének tekintem. („Közösségre vágyakozom” - Baka István válaszol Görömbei András kérdéseire, 30) Én középszerű ember vagyok. Semmivel sem különb másoknál. Nem okosabb - talán tehetségesebb a szakmámban, de nem okosabb - és jóval elhagyottabb is. Ezt az életem körülményei is bizonyítják. Kiemelkedni csak a költői mesterség elsajátításával tudtam ebből. Nagyon nehezen írtam eleinte.... De a világszemléletem tizenhét éves koromtól alig változott. A világ: látvány. Azt kell megfejteni! (Nyelv által a világ - Balog József beszélgetése Baka Istvánnal, 232) Verseket rakott elém, hármat, négyet - köztük a Vázlat a Vén cigányhoz!, a Székelyeket, a Jantra hídjání és talán a Miért hallgatsz, tavaszi erdői. És nem érdekelte a véleményem. (Géczi János: 1975. X. 27. 47.) Az elő beszélgetésen leszögezte, hogy mi - mi ketten G. J.-vel és ő - nem vagyunk nemzedéktársak. Sőt a pestiek sem nemzedéktársai, gondolt itt Nagy Gazsira és Pintér Lajosra. Szereti és tiszteli őket, szeret és tisztel bennünket is, de nem. Legfeljebb - az akkor
