Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 1. szám - JÓZSEF ATTILA-VERSEK (ANGOL NYELVEN)-ZOLLMAN PÉTER FORDÍTÁSAI - Bókay Antal: Szerelem analitika
Bókay Antal • Szerelem analitika - József Attila 1928-BAN 39 Ilyen a vers természete is: körbefutó asszociációk sora, amelyet a beszélés mindennapi folyamából gyöngyként felbukkanó képek, vággyal felerősített szavak alkotnak. Az egész poétikai konstrukció kláris-szerűen építkezik, sok-sok ismétlődéssel, monoton ritmussal és olyan rímszerkezettel, melyben voltaképpen két hangsor, először az ,,-a-on”, utána pedig az ,,-ása” ismétlődik. Az ismétlődő szavak, az ismétlődő formák egymásra rakódnak, mögöttük titkos, talán egyenest kimondhatatlan középpont, alap sejlik. Az ilyen világ nem halad sehova, stabil kontrasztokból építkezik, van valami megfoghatatlan örökléte, bizonyossága. A kláris-szerkezet szerint a vers tárgyai nem következnek egymásból, hanem egymás mellett vannak, mégis van valami középpont, egy láthatatlan centrum (ez valójában maga a lány-test, illetve negációja a férfi-test), ami körül minden forog, ami körül összefüggést nyer az összefüggéstelen. Az összefüggés tehát nem a külvilág realitásából fakad, más természetű, mint a dolgok rendje, és a vers játéka éppen ebben áll, átüt a dolgok rendjén, átszervezi a rendet egy olykor könnyed, máskor inkább súlyos vágy. A vágy az organikus konstrukció magva, ez az a kimondhatatlan varázslat, amelynek hatására nem kell élményekről beszélni, hanem egyszerűen oda kell tenni a saját természetükben ugyan rendkívül eltérő, de a beszéd, a lét szempontjából egyértelműen adekvát tárgyakat. A vers nem homogén, nem egyetlen vágy kitörését elemzi, hanem a rímszerkezet és a képi háttér is jelez valamiféle alapvető kettősséget. Elsőre nem könnyű ennek a kettősségnek a meghatározása, pedig feltehetően benne rejlik a vers rejtettebb, átfogóbb üzenete. Nem egy egyszerű bináris ellentét, inkább valamiféle egység és megbomlás, koherencia és inkoherencia, stabilitás és folyamatba lépés, öröklét és elmúlás, állapot és történet kettőseként jellemezhető. Az első szakaszpár a szerelem misztikus terébe, egy természet-mítoszba, egy organikus tárgyiasság-konstrukcióba emeli a szerelmet, a vágyat: Klárisok a nyakadon, békafejek a tavon. Báránygané, bárányganéj a havon. Rózsa a holdudvaron, aranyöv derekadon. Kenderkötél, kenderkötél nyakamon.
