Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 1. szám - JÓZSEF ATTILA-VERSEK (ANGOL NYELVEN)-ZOLLMAN PÉTER FORDÍTÁSAI - Bókay Antal: Szerelem analitika
40 Üj Dunatáj • 2005. március Az első szakaszban három, azonos belső formával épülő képet kapunk: az alap a „Klárisok a nyakadon”, ehhez kapcsolódik a békafej és a bárányganéj párhuzam. Fenn és lenn, az égi és földi a szervező erő köztük. Az ilyen bináris szervezés József Attila kedvenc technikája. Azonos a forma (tárgyias elemekből álló kör egy lazább, puhább anyagon), de eltérő üzenete van az tárgynak: a békafej és a bárányganéj egyaránt egyszínű (sötét) a klárisok színességével, és háttere, a laza anyag is hideg (víz, hó) a lány testének melegével szemben. A felszín párhuzamai, szigorú építkezése mögött itt is különös ellentmondások sejlenek fel. Az illatos test, bűzös bárányganéj, a szép, de kemény kláris, a puha, és undorító tapintású békafej, a lánytest melege, a hó hidege, a víz sajátos természete, vagy éppen a ’rajta és ’benne összevisszasága valami mély rendezetlenséget, a szemiotikái, a preszimbolikus belső érzetek kavalkádját sejteti. Talán ilyen mélyre nyúlhat le minden erotikus vágy (pontosan ilyen az abjekt), és ezt pontosan tudja az olvasó, hisz nem találja visszataszítónak, inkább csak titokzatosnak, majdnem kimondhatatlannak az első szakaszt. Ebben lép tovább a „Rózsa a holdudvaron, / aranyöv derekadon.” kép. A vágy vándorútján közelebb kerül céljához: az asszociáció egyszerre lett kozmikusabb, idealizáltabb és konkrétabb. A derekat körülfogó öv évezredek szimbolikájában szerepelt korlátként és határként a vágy útjában. Ha megoldhatja a férfi kedvese övét, magáévá tehette a lányt, akkor beteljesült a szerelem, kielégült a vágy. Az öv ráadásul itt aranyöv, mely egyszerre csábító, csillogó, vágyra hívó, és erényöv is, elzáró, a meztelenséget megakadályozó szerepű (nehéz nem figyelni az arany/erény hipogrammatikus kapcsolatára). A magyarázó párhuzamos kép még szürrealisztikusabbá avatja a vágy lehetőségeit, a lány teste a hold, az öv a hold udvara, amin ott van a vágy rózsája, de mindez kozmikus messzeségben, fenn az éjszakai égbolt terében. Mindezek az ellentmondások, párhuzamok, oldó-kötő viszonyok alkotják a női test, a vágy tárgyának, eredőjének misztikus-organikus teljességét és megismerése, megszerzése során egyre erősödő irracionalitását is. A második szakasz utolsó két sora, a „Kenderkötél, / kenderkötél nyakamon.” azonban radikálisan vált, a vágy tárgyának eddigi képét a vágy birtokosának, a nő után a férfinak a megjelenése zárja és teljesíti ki. A vers korábbi része, az első hat sora a lírai monológ látópontjából, azaz egy koherens beszélő pozíciójából hangzik el, az első sor „nyakadon” szava, a benne megnyilvánuló megszólítás, tegezés miatt pontosan rögzíti a beszélés helyzetét. Ennek a első résznek utolsó két sora azonban már önmagáról, a lírai hangról szól és az Én képéhez jut és kikerül abból a képi sorozatból, amelyben a lány eddigi megjelenítése mozgott. A kör - éppúgy mint a klárisoké - itt is összeér. A „Kenderkötél, / kenderkötél a nyakamon” azonban éppen ellenkezőleg
