Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 4. szám - Danyi Zoltán: Oranzs
6 Új Dunatáj • 2005. december gig rajta ugyanaz a forróság, amely Lucy testére zuhogott. Belül futott végig, fentről lefelé. Az agyától a combja tövéig. A galambok zajosan csapkodva elrepültek. (3) Lucy megtörölközve, meztelenül jött vissza a szobába. A mellei kicsik voltak és hegyesek. „Mint egy patkány feje.” Az ágyhoz lépett, felöltözött. Ugyanazt a bugyit és ingblúzt vette föl, amelyet az imént könnyed mozdulattal dobott az ágyra. Még egyszer belelapozott a könyvbe. A szobát kezdték lassan átnedvesíteni az alkony pasztellszín árnyalatai. Hideg lett, borzongás futott végig Lucy vékony combjain. A szekrényből egy fehér tréningnadrágot húzott elő, magára kapta, leheveredett az ágyra. Hevesen verdeső szárnycsattogással tértek vissza a galambok, dölyfösen tollászkodtak, mély hangon búgtak, turbékoltak. Esetlen fejükkel önelégülten bólogattak. (4) A szürke árnyalatok fokozatosan halványodtak, az ég aljára a távolban pirkadat kúszott. Lépésről lépésre, centiről centire itatták át a felhőket az égő narancs élénk tónusai. Lángra gyújtották a függönyt, a lehelet könnyű csipkét, a csipke redőit. A redőket, melyek egyikében ott lebegett egy szélesre tárt szárnyú narancssárga pillangó. Lucy hasra fordulva aludt, egyik keze a csípője mellett, a másik az ajkainál. Elemér a fotelben ült, hátracsukló fejjel, ruhástul. A hajnali fények fokonkénti beszivárgásakor, a pirkadat lassú, de visszafordíthatatlan térhódításával párhuzamosan egy szokatlan lüktetés és lobogás viliódzott, amely idegen színezettel tette megfoghatatlanná a napfelkeltét. A konténerek égtek odalent lilás lánggal, az alumínium szeméttárolók, három emeletnyi mélyen. „Lassú lobogás a néptelen utcán.” Mintha egy jól kigondolt terv része lett volna az egész.
