Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 1. szám - JÓZSEF ATTILA-VERSEK (ANGOL NYELVEN)-ZOLLMAN PÉTER FORDÍTÁSAI - Bókay Antal: Szerelem analitika
Bókay Antal • Szerelem analitika - József Attila 1928-BAN 33 két-két mintet, hasonlatot épít ki. A szerelem világa az „úgy-mint” nyelvi konstrukciójában konstruálódik. Ebben egyrészt a szerelem általános jellemzőjét olvashatjuk, hogy benne minden „úgy mint” történik, soha semmi sem elsődleges, hanem minden szerelem élmény már ismétlődés, tisztázatlan eredetű, ősi tapasztalatok visszatérése, az eredeti nem létezik. Másrészt az úgy-mint következménye az, hogy nem egy megtörtént eseményről olvasunk, hanem egy vágy projekciójáról, fantáziáról, a hasonlatok a vágy realizálásának elvárt, talán lehetséges modalitásai. Kétségtelen, a versben a másik keze még nincs a homlokán, a másik még nem őrzi megfelelően és nem szereti igazán, vagy legalábbis nem úgy, ahogy az én kívánja. A vers hangvilága, ritmikája, tökéletes párhuzamosságokkal megszerkesztett formája mind a harmóniát, a rendet sugallja. A hasonlatokkal megteremtett kapcsolatok azonban több szempontból is ellentmondásosak, dekonstruktívak. Minden szakasz utolsó szava a „volna”, amely a második és harmadik szakaszban a szakasz-felező sor végén is megtalálható. Ismétlődése, intenzív jelenléte a vágy egész metafora-teremtő, én-teremtő cselekvését megkérdőjelezi, a feltételesség és teljesületlenség hangulatába vonja. Mindhárom szakasz utolsó két sora amúgyis pontosan a metaforicitás, az egységessé váló én létrejöttéről szól, az én és a másik ezekben olvad össze, két-két szóban a „mintha” és a „volna” szavak közé helyezve. Az összeolvadás három terepe, a „kezed-kezem”, az „éltem-élted” és a „szívemszíved”. Az első konkrét kapcsolat, a második már a közös sors, a harmadik pedig a közös érzelem elvontabb szintje. Kétséges, hogy létezik-e, létezhet-e ilyen mérvű összeolvadás, a szelf metaforája elérheti-e a kölcsönös metamorfózis teljességét. A mintha és a volna a vágy ilyen abszolútumát (amelyben persze a szerelmesek mindig hisznek) már eleve felfüggeszti. További furcsa ellentmondások érzékelhetők a párok, a hasonlatok belső, tematikai konstrukciójában, ezek meglepő módon ellentmondóak, olykor abszurdak. Már az első szakasz utolsó két sora, a „mintha kezed / kezem volna” is furcsa, mert csakis egy erőteljesen nárcisztikus pozícióból lehet a másik keze, érintése olyan értékű, mint az önmaga megérintése. Az ember önmagát bármikor érintheti, a szerelem pontosan olyan állapot, amikor a másik érinti az ént. A következő szakasz első két sora aztán egyértelműen ellentmondást állít, „úgy őrizz, mint / ki gyilkolna” egyetlen hasonlatba építi, azaz hasonlóságot állít a két leginkább ellentétes cselekvés, a másik megőrzése, illetve elpusztítása között. A másik szótlansága, választalansága gyilkosság, hiszen a szerelemben az én kihelyezte önmagát a másikba (illetve maga énjébe helyettesítette a másikat) és most nem talál ott semmit, csak a hiányt, a halált. És ugyanígy ellentmondó a harmadik szakasz első két sora, hiszen az „Úgy szeress, mint / ha jó volna”
