Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 1. szám - JÓZSEF ATTILA-VERSEK (ANGOL NYELVEN)-ZOLLMAN PÉTER FORDÍTÁSAI - Bókay Antal: Szerelem analitika
32 Üj Dunatáj • 2005. március a felszólított tárgyi-fizikai értelemben is nagyon közel van a felszólító énhez, jelen kell lennie a beszédszituációban, hisz másképp a felszólításnak nincs értelme. Ez a felszólítás-sorokkal fenntartott intenzív jelenlét azonban valahogy üres, a másik nem szól, nem reagál, a nyelvi aktus címzettje néma, üres hely. Az üres hely és a tiszta, tökéletesen megszerkesztett szintaktikai struktúra ebben a versben is érzékelhető, csak most szakaszonként ismétlődik: TE - tégy ÉN (velem valamit) (úgy mintha) ÉN TE - lennék A struktúra egyrészt az te-én + én-te sorozatra épül, másrészt az ismétlésen belül ellentétezve van az első pár tett-jellege (cselekvésre felszólító), a második pár lét-jellege (valamilyen létállapotra utaló) természete között. Az azonosulások és különbségek játéka a teljes metafizikai univerzumra kiterjed9. Az én és a másik közötti szubjektív tér nyelvi kitöltése, a kapcsolat értelmének, modalitásainak kidolgozása három aktuson keresztül történik. Az első a kapcsolatfelvétel, a másik rá irányulásának elvárása („Tedd a kezed”), a gyengédség viszonyának megteremtődése, újra a kézen keresztüli érintés, mégpedig a kéz-homlok kapcsolata, határozottan nem érzéki, hanem erőteljesen a kedvesség, gyengédség felé vitt kontaktus. A homlokra tett kéz sokféle jelentéssel, üzenettel rendelkezik, van benne csend, nyugalom, és van benne valami anya-gyermek viszony is, talán még a lázas kisgyerek homlokának érintése, hisz kétségtelen, hogy a beszélő, a férfi, az én valamilyen alapvető értelemben lázas, erős vágy, szerelem van benne. Majd e vers-címmé is emelt kapcsolat (várt vagy tényleges) létrejöttével a következő két szakaszban két feladattal bővül, az „őrizz” és a „szeress” sorolódik fel. Az első arra vonatkozik, hogy a másik fogadja őt be, a második pedig arra, hogy adjon neki valamit, szeretetet, az első az én másikba, a második a másik énbe transzformálását kívánja. A szelf, a szerelemmel konstruált én így retorizálódik, jelentését, értelmét, egy különös meta-forein, sajátos átvitel, egy vágy-átvitel, a másik és én összeolvadása hozza létre. A vágyott cselekvések megjelölése a szakaszok első sorában történik meg, mindig minden ezzel kezdődik. Az első szakasz esetében a felszólítás feltétel nélküli és azonnali természetű, a második és harmadik szakaszban azonban az első szó, az „úgy” jelzi, hogy a felszólításban valamilyen sajátos modalitás is benne rejlik, a cselekvés eleve egy hasonlat keretébe kerül. A hasonlat a teljes négy sorban, sokkal elnyújtottabban, már az első szakaszban is felépül, a második és harmadik szakasz azonban már ezzel hangsúlyosan az „úgy” szóval kezd, és a rövid szakaszban két-két sorban
