Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 3. szám - Samu Attila: "A rajzain mindig hajó volt és sohasem lehetett látni a vizet" - Baka István életének néhány képe

92

Űj DUNATÁJ • 2005. SZEPTEMBER

(mítosz), ez és ez van vele (mítoszok), aki közületek a szegedi egyetemre kerül, keresse fel... - És A Kedves-Jó Marika Néni izgatottan beszélt nekünk minderről, valami furcsa, számomra máig érthetetlen (anyai vagy anyás) izgalommal a hangjában, s erről csak közvetlenül az érettségi előtt beszélt, mintha fel kellett volna nőnünk ehhez a témához. (Miért? Talán nem kellett? Volna...)

István viszont később nem túl nagy lelkesedéssel és nem is szépen beszélt nekem A Marika Néniről - nem értettem: miért járt volna nekünk valami egyetemi poétikatanár az akkori Garayban, meg hát István éppen úgy elérhette (ha nagyon akarta) A Bíró Tanár (és „Majdnem Egyetemi Tanár”) Urat, A Mándy Tanár Urat, A Németh Tanár Urat, mint én és az én nemzedékem - ez meg így ugye, már mégiscsak szinte egy egyetem... De túl a katonaságon általában nem értettem (még akkor), hogy miért is járna több? miért is járt volna több?! S még előbb: A Marika Nénitől én kimondhatatlanul sokat kaptam. Az Irodalomban. (Bakához is ő küldött.)

De még előbb: a második találkozásom Az Istvánnal a Mozgó Világ egyik akkori, 80 körüli (ódon, barnás) számát lapozgatva történik - életrajzát olvasom, az arcképét szemlélem - kisméretű, feketefehér képen látok egy nagyszemüveges-nagyszakállas arcot, de a hétszázát! A Szép versekben minden második KÖLTŐ ilyen(féle) arccal bírt... Emlékszünk még, ugye? Azokban a kis kazettákban, egyforma képkeret-rácsozatban, mintha a Kádárizmus Korszakának egybeszabott-előregyártott szellemi tömegsírja-kolumbáriuma öltött volna testet és (----) (De hogy az arcok is olyan egyformák?) (------) (Én

nem keresem meg.) (-----)

(Mára a Garay Gimnazista akkori összes száma is megbámult. Hozzábarnult a Háborús téli éjszaká-hoz? Nem, dehogy: csak úgy megbámult. Csak úgy? Nem, dehogy.)

Tényleg, milyen sok költő praktizált akkoriban Magyarországon! - ez meg itt ugye, milyen furcsa megjegyzés? (Pedig első beszélgetéseink Istvánnal is e téma körül forogtak.) Hogy ötszáz, bizony, dalolva... Uramisten, az az üres-költőies hablatyolás, az az álköltői híg hadova! S hogy persze mind meg is kell jelenjen, hogy Acél elvtárs elmondhassa: nyitvák a szelepek, szabad a népnek szellentenie, ha jólesik, ne feszüljön az a hasfal! S „hogy mennyi erdőt kellett ehhez kivágni!”

De tényleg: mekkora kín volt az ÉS meg a Szép versek! Mármint ezekben hetente-évente néhány tömör és valódi verset találnunk... S még akkor is milyen kevés - annál kevesebb - volt köztük a Nagy László, a Juhász Ferenc, a Weöres