Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 3. szám - N. Horváth Béla: Baka István és Szekszárd
N. Horváth Béla • Baka István és Szekszárd 81 akkortájt a francia új regény képviselt. A Nathalie Seurrat, Michael Buttor, Robbes- Grillet nevével fémjelezhető regénymodell gyökeresen eltért a magyar irodalomban meghonosodott anekdotikus cselekményvezetéstől és beszédmódtól. A regény „amint írja önmagát”, a szövegközpontúság, a nyelvileg reflektált mű olyan poétikai elvek, amelyek Mészöly hatvanas években megjelent regényeiben {Az atléta halála, Saulus) nyernek formát először a magyar irodalomban. Ezt a prózai irányt követi aztán a 70-es években kibontakozó fiatal regényíró nemzedék. Mészöly Miklós ilyen úttörő szerepét az elbeszélésmód átalakításában, s egyáltalán a korabeli preferált esztétikai normák felülbírálatában természetesen a kultúrpolitika nem nézte jó szemmel, ezért az írót hosszabb-rövidebb időre hallgatásra ítélte. A Saulus magyar nyelvű megjelenését (1966) az kényszerítette ki, hogy franciául már megjelent. A vers szekszárdi fogantatása nemcsak az indító vershelyzetet illetően nyilvánvaló, hisz a város nevezetesebb tájrészletei is feltűnnek benne. Ezek azonban nem nehezítik meg a befogadást, hisz azontúl hogy lokalizálnak, nincs szemantikai vagy jelentéshordozó szerepük, tehát szinte behelyettesíthetők. Ugyanakkor a mű középpontjában álló érzelmi azonosulás („angyalok lakása Szekszárd”) előkészítésében fontos szerepük van, mint olyan városképi elemeknek, amelyek egy lokális közösség identitásának szimbólumai lehetnek. Ezek a közösségi jelképek azonban kiegészülnek egy a magánlét tartományából származó ugyancsak fontos jelképpel, az első szerelem, a nagy szerelem emlékét megtestesítő házzal, „hol az a lány lakott”. A Képeslap nemcsak Baka képteremtő fantáziájának dokumentuma, hanem a modern költészet poétikai eljárásainak is szemléltető példája. A vershelyzet a szemlélődés, a komtempláció meg nem nevezett állapota, ám a feltáruló látványvilág ezt utólag is értelmezi. A látvány pedig az a látomásos jelenség, ahogy az angyalok ellepik a várost, és békébe vonják, megszelídítik a mindennapokat, szeretettel és megbocsátással - mint a verszárlatban megjelenő Mészöly-regény címe is világosan jelzi - telítik az emberi létet. E a szinte apokaliptikus vízió a naplemente nagyon is valóságos természeti képéből indul („úgy bukik a nap / mintha a világ vége volna ott”), amint a látvány alapja is természeti (lehet), a havazás forgatagában kevergő sűrű hópelyhek. Baka azonban a látványt antromorfizálja, az angyalok emberi, humánus létet transzponálnak az embertelen világba. Alig lehet ugyanis másképp értelmezni, ahogy megnemesedik a hétköznapok rendje, ahogy a részeget segítik, a szerelmespár szobát kap a szerelmi együttlétükhöz, a bortól rézveres orrú apa szeretettel hajol gyermeke fölé stb. S ez a megbékélés szétárad a tájon is. A lelki rend világa azonban törékeny, hisz a természet havas csendjét, esti nyugalmát majd felváltja a nappal, a emberi lét zajos
